Megjöttek a legfrissebb kutatási eredmények, és mindenki várakozását felülmúlták – kiderült, mit akarnak a magyarok

Magyar Péternek nem sikerült teljesítenie legfőbb célkitűzését.

Egyes szakértők azt mondják, hogy a gazdaság jelenlegi teljesítménye nem indokolja a 14. havi nyugdíj bevezetését, de mások szerint a pluszjuttatás a fogyasztáson keresztül lendületet ad a gazdaságnak is.

Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán azt írta múlt csütörtökön, hogy az ellenzék elvenné, a kormány pedig inkább bővítené a 13. havi nyugdíj intézményét. Mint fogalmazott: „Bújnak ki a szögek a tiszás zsákból. A Tiszaadó után itt az újabb gazdasági csodafegyver, a nyugdíjcsökkentés. A progresszív adózás után persze erre is van egy brüsszeli szavuk: degresszió. Szerintük a magyar nyugdíjrendszer »túl nagylelkű«. Meg aztán a brüsszeli gazdáknak is meg kell felelni. A pénz mehet Ukrajnába, cserébe meglapogatják majd a tiszások vállát az előkelő brüsszeli szalonokban.”

A kormányfő bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy tizenöt éve kötöttek egy megállapodást a nyugdíjasokkal. „Visszaadtuk a 13. havi nyugdíjat. Vállaltuk, hogy a nyugdíjak értéke nem csökkenhet, és ha a gazdaság motorja jól húz, akkor abból a nyugdíjasoknak is részesülniük kell. És ez így is lesz. […] És gőzerővel dolgozunk a 14. havi nyugdíjon” – írta.
A miniszterelnök szavait megelőzte Lázár János építési és közlekedési miniszter bejelentése, ő egy nappal előtte dobta be egy fórumon a 14. havi nyugdíj ötletét. Részletekről még nem tudni, például azt sem, hogy már jövő februárban megkaphatják-e a jogosultak a teljes havi pluszjuttatást, vagy csak egy bizonyos részét. Orbán Viktor múlt pénteki interjújában elmondta: ugyanazt a logikát alkalmazhatják majd, mint a 13. havi nyugdíj visszavezetésekor.

A kormány régi ígéretét váltotta be 2021-től, amikor fokozatosan elkezdte visszaépíteni a szocialista kormányok által elvett 13. havi nyugdíjat. Először egyheti rész, majd kétheti, 2024-re pedig már egy teljes havi pluszjuttatás járt a jogosultaknak minden év februárjában.