Sokan úgy vélik, a családtámogatások megkurtítása igazságot szolgáltatna a gyermekteleneknek, hiszen nem kell másokat finanszírozniuk. Ám a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát éppen azok a gyermekek biztosítják, akiket ma nevelnek fel a szülők, jelentős áldozatok árán. Sebestyén Géza írása.
Az 1980-as években a kanadai Newfoundland halászközösségei sikeresen lobbiztak a kormányuknál a magas tőkehal-kvóták fenntartásáért, noha a tudósok egyre drámaibb figyelmeztetéseket fogalmaztak meg a halállomány fogyatkozásáról. Rövid távon az a stratégia bőséges jövedelmet és politikai elégedettséget hozott, ám a következmény katasztrofális volt.
1992-ben a kormány a túlhalászás miatt összeomló tőkehal-populációk védelmére történelmi moratóriumot hirdetett. Ezzel több tízezer halászatban, vagy ahhoz köthető területen dolgozó kanadai megélhetése került veszélybe.
Az önérdek rövidlátó érvényesítése tehát végül épp azokat sújtotta leginkább, akik a leghangosabban követelték a magas kvótákat. A történet tanulsága világos. Ami az adott pillanatban előnynek tűnik, hosszabb távon könnyen saját bukásunk alapja lehet.
E logika érvényes a magyar családtámogatási rendszerre is. A rendszer megkurtítása első látásra kedvezhet azoknak, akik gyermek nélkül élnek, hiszen úgy tűnhet, hogy így nekik több pénzük maradhat. Nem ritkán pontosan ezt az érvelést hallhatjuk a gyermeket nem nevelő honfitársainktól.
Ezt is ajánljuk a témában
A brutális adóemelés nem elég, a családi adókedvezményt is „felülvizsgálná” a Tisza Párt, a családtámogatási rendszert pedig „szűkítenék”.
Ám ha a gyermekvállalást nem segíti az állam bölcsődékkel, óvodákkal, iskolákkal, kedvezményes hitelekkel vagy lakhatási támogatásokkal, akkor évtizedek múlva nem lesz elegendő fiatal, aki megtermeli a nyugdíjak fedezetét.
A jövő nyugdíjrendszerét ugyanis nem költségvetési sorok tartják fenn, hanem a ma megszülető, így 20-30-40 év múlva a magyar GDP-t megtermelő gyermekek. Aki tehát most gyermektelenként a támogatások visszavágását szeretné, könnyen találhatja magát olyan jövőben, ahol senki sem finanszírozza az ő időskori ellátását.
Arról nem is beszélve, hogy a mai alacsony születésszám nem csak a jövőbeni nyugdíjkassza szempontjából fog hiányt jelenteni, hanem a következő évtizedek egészségügyi ellátásában, szolgáltató szektorában, szociális ellátórendszerében is. Azaz
nem csak a nyugdíj miatt kellene minden egyes megszületendő gyermeknek örülnie a mai magyaroknak, hanem azért is, mert így nagyobb a valószínűsége, hogy lesz, aki majd meggyógyítja, a boltban kiszolgálja, vagy elkészítené a gyógykenőcsét.
Az igazi paradoxon abban rejlik, hogy bár a magyar családpolitika valóban a legnagyvonalúbb a világon, a szülők így is jelentős erőforrásokat (időt, energiát, pénzt) áldoznak a jövő generációjának felnevelésére. Gondoljunk csak arra, hogy azonos havi jövedelem esetén mennyivel kevesebb marad egy gyermekes szülőnek a saját igényeire, fogyasztására vagy nyaralására, mint egy gyermektelen kortársának.
Kijelenthetjük tehát, hogy a gyermeket vállaló magyarok komoly lemondással, anyagi- és időráfordítással egy közjavat állítanak elő. Egy olyan közjavat, melynek hasznából nem csak ők, hanem a széles társadalom is profitálni fog.
Azaz a gyermekvállalás lényege az, hogy a szülők magán erőforrásai olyan közös erőforrássá válnak hosszú távon. Ennek hasznait szinte ugyanúgy élvezik az ebbe komolyan invesztáló szülők, mint ahogyan a terhek viselésében alapesetben semmilyen módon be nem kapcsolódó gyermektelenek.
A magyar családtámogatási rendszer ezen változtatott. Ma a jövő munkavállalóit továbbra is nagyrészt a szülők hozzák létre anyagi és időbeni áldozatok árán, ám egy kisebb részéhez ezen erőfeszítéseknek a széles társadalom is hozzájárul CSOK, Babaváró hitel, bölcsődék, óvodák, iskolák formájában.
Ha ezt nem tennénk, néhányan persze úgy is vállalnának gyermeket, de sokkal kevesebben, mint most. És akkor a jövő nyugdíjasai komoly anyagi és fizikai problémákkal szembesülnének.
Kit érintene ez inkább? Akik ma gyermeket vállaltak, ők jó eséllyel számíthatnának a leszármazottaik segítségére. Azaz az igazi vesztesek tehát azok lennének, akik nem neveltek saját utódot.
Ezt is ajánljuk a témában
A „családbarát adóforradalom” következtében a gyermekvállalásnál elérkezhetünk ahhoz a ponthoz, amelynél már plusz anyagi terhet nem jelent a gyermekvállalás – jelentette ki Hankó Balázs.
A magyar családtámogatási rendszer ugyanolyan paradoxon, mint az északi tőkehal kvóták felemelése. A végső kedvezményezett nagyon más mindkét esetben, mint ahogyan azt elsőre gondolnánk.
A magas limitek fő kárvallottjai hosszú távon maguk a növelésért lobbizó halászok voltak. Ugyanígy a családtámogatási rendszer megkurtításának legnagyobb vesztesei pontosan azok a gyermeket nem nevelő magyarok lennének, akik ma úgy érzik, hogy számukra kedvezőtlen ez a konstrukció.
A cikk szerzője az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője, a BCE egyetemi docense.
Nyitókép: Pixabay
Csökken az inflációs bizonytalanság, magasabb lehet az idei GDP-növekedés, de a monetáris politika továbbra is óvatos és türelmes lesz – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke kedden, miután a monetáris tanács 6,25 százalékon hagyta a hazai alapkamatot.
Az orosz Nyomozó Bizottság szerint Ukrajna szándékosan mért csapást arra az iskolára, ahol kiskorúak is tartózkodtak.
A folyamatos fertőtlenítés jelenleg is zajlik.
A kormányváltással nagy a várakozás a résztvevőkben, hogy valódi pozitív változások indulnak el a rendszerben.
A kompetenciamérés a magyar közoktatás egyik legfontosabb adatforrása, szakértők szerint azonban az egyre több mérés közepette sokszor elmarad a valódi fejlesztés.
A volt jegybankelnök már a választás előtt is belengette a sokaknak fájdalmas intézkedésekről szóló javaslatait.
Erre otthon is érdemes odafigyelni – például az íróasztalhoz használt székeknél!
Orbán Anita külügyminiszter asszony minisztériumi állomány gyűlésen két nagy bejelentést tett.
Régi vármegyéinket bejáró utazásunk 20. részében Gömör-Kishont következik.