Az egyik vádlott szerint minden igaz a szocialista politikusok megvesztegetéséről a zugló parkolási ügyben

Baja Ferenc nem tett vallomást, de mélyen megrendítette, hogy bíróság előtt kell állnia.

Baja Ferenc nem tett vallomást, de mélyen megrendítette, hogy bíróság előtt kell állnia.
„Bízunk benne, hogy Tóth Márton valóban megérti felháborító szavai súlyát, és olyan lépéseket tesz, amelyek bizonyítják elköteleződését az emberi méltóság mellett” – jelentette ki lapunknak Róna Tamás.
Úgy tűnik, Tóth Márton egyre kellemetlenebb a saját közösségének is.
Panzerliedet énekelt az újbudai képviselő.
A „valahol a cigány is ember” mondatot száján kiejtő politikus szerint a helyzetet „sajnos kihasználja a Fidesz”.
Tóth Mártont párttársai azzal mentegették, hogy 30 nap önkéntes munkát vállalt a kerületi roma önkormányzatnál. A csatorna által megkérdezett romaügyi szakértő ezt a lépést cinikusnak nevezte.
Újbuda korábbi, fideszes polgármesterjelöltje, Király Nóra leszögezte: „Sem politikusként, sem pedig magánemberként nem engedhető meg, hogy valaki ilyen kijelentéseket tegyen”.
A megdöbbentő felvételt egy baráti beszélgetésen rögzítették.
Özönlenek Újbudára a bukott baloldali politikusok.
Az információk szerint a pedagógiai asszisztens a mosdóban fajtalankodott a gyerekekkel. Az ügyben ugyanakkor felmerült a baloldali vezetésű, újbudai önkormányzat felelőssége is.
Trükkösen emelik a baloldaliak a díjakat a III. kerületben.
Ezek az ingerek elveszik a figyelmet a körülöttük lévő világ észleléséről, amely kifejezetten életveszélyes lehet – mutattak rá.
A momentumos vezetésű Terézvárosban ügydöntő szavazást tartanak a rövid távú szálláshelykiadásról. A DK-s Újbudán a Szabadság-szoborra tervezett keresztről kérdeznek.
Továbbra sem pihennek az aktivisták és a jelöltek a budapesti kerületekben.
Király Nóra, a kormánypártok polgármesterjelöltje ügyvédet bízott meg, hogy találjon olyan lehetőséget, amivel meg tudják akadályozni, hogy a területet beépítsék.
A gyanúsított pornográf fotókat küldött a gyerekekről az élettársának.
Már vizsgálja a rendőrség annak a feljelentésnek a tartalmát, amely az újbudai pedofilbotrány és a DK-s polgármester által vezetett önkormányzat kapcsolatára hívja fel a figyelmet.
Szabó László, a DK-s vezetésű újbudai önkormányzat fideszes frakcióvezetője szerint az ügyet az önkormányzat megpróbálhatta eltussolni.
Emellett kérik az érintett gyermekek szakszerű pszichológiai vizsgálatát.