Megszüntette a bíróság annak az egykori óvodai alkalmazottnak a letartóztatását, aki ellen a XI. kerületi Rendőrkapitányság szexuális erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást – tudta meg a Magyar Nemzet a Fővárosi Törvényszéktől.
Hozzátették: a férfi bűnügyi felügyeletben van nyomkövetővel a lábán, a végzés ugyanakkor még nem végleges, mert az ügyészség fellebbezett a döntés ellen.
A férfit még márciusban kapták el a rendőrük, miután a szülőknek gyanús lett a viselkedése.
Az információk szerint a pedagógiai asszisztens a mosdóban fajtalankodott a gyerekekkel.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozni kezdett, majd a pedagógiai asszisztenst, Gy. Pétert őrizetbe vették. A bíróság később elrendelte a férfi letartóztatását, a fogvatartás helyszínéül pedig az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (IMEI) lett kijelölve.
Az azóta már kirúgott óvodai alkalmazottat 12. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettével gyanúsítják.
Egy korábbi bírósági végzésben ugyanakkor az is szerepel, hogy a gyanúsított a felügyelete alatt álló, több óvodás sérelmére is szexuális erőszakot követhetett el.
Az ügyben ugyanakkor felmerült a baloldali vezetésű, újbudai önkormányzat felelőssége is.