Elmegyógyító intézetbe zárták az újbudai pedofilt, régóta panasz volt rá, az óvoda mosdójában fajtalankodott

2024. március 02. 17:38

Az óvodai dolgozót az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe zárták, mivel fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye. Miközben másokat pedofiloznak, a DK-s vezetésű Újbudán alkalmaztak egy pedofilt egy óvodaban.

2024. március 02. 17:38
null

A Magyar Nemzet szombaton délután arról írt, hogy információik szerint már korábban is volt panasz arra az óvodai dolgozóra, akit a minap tartóztattak le a rendőrök. A lap információi szerint az elkövető ellen azért nem mertek fellépni korábban, mert egyik rokona befolyásos a kerületben. 

A gyanú szerint egy mosdóban fajtalankodott egy kisfiúval a letartóztatott férfi, akivel szemben további súlyos bűncselekmények is felmerültek. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság az óvodai alkalmazottat egy hónapra tartóztatta le, a férfi ellen hivatalosan a XI. kerületi Rendőrkapitányság folytat nyomozást szexuális kényszerítés bűntett megalapozott gyanúja miatt. A fogvatartás helyszínéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölték ki. A törvényszék szóvivője a 24-nek elmondta, az ügyben eljáró nyomozási bíró szökés, elrejtőzés és a bizonyítás megnehezítésének a veszélye miatt rendelte el a gyanúsított letartóztatását. A Magyar Nemzet szerint az óvodai mosdóban fajtalankodott a pedagógiai asszisztensként dolgozó férfi a kisgyermekekkel. 

Ezt is ajánljuk a témában

A nyitókép illusztráció. Fotó: Vasvári Tamás/MTI

 


 

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
moricka13-3
2024. március 04. 05:18
Ha igaz, a Gyurcsány/Dobrev hívő újbudai önkormányzat vezetői azt hazudják csak, hogy korábban nem volt panasz a már 7 éve pedagógus asszisztensként foglalkoztatott dolgozójukra. Mindenesetre, már a színtiszta igazság tisztázása előtt, már most szükséges a DK választási óriás plakátjait aktualizálni saját magukra nézve is!
zsolti123
2024. március 03. 20:59
Egy kicsit túltolta nagy példaképünk követését: Biden teljesen összeomlott, már hivatali teendői közben sem tud uralkodni beteges vágyain https://twitter.com/i/status/1700839469803295226 https://magyarnemzet.hu/kulfold/2024/03/biden-teljesen-osszeomlott-mar-hivatali-teendoi-kozben-sem-tud-uralkodni-beteges-vagyain
zsolti123
2024. március 03. 20:09
Több óvodában is dolgozhatott az újbudai pedofil Legalább két, az újbudai önkormányzat igazgatásában és fenntartásában álló intézmény munkavállalója lehetett az a fiatal férfi, aki gyanú szerint egy mosdóban fajtalankodott egy kisfiúval. https://magyarnemzet.hu/belfold/2024/03/tobb-ovodaban-is-dolgozhatott-az-ujbudai-pedofil Ilyen az, akinek balos önkormányzatban van rokona, anyja
zsolti123
2024. március 03. 15:55
Újbudai pedofilbotrány: az óvodák vezetőjének fia az elkövető Győrffy Péternek hívják az újbudai óvodai homoszexuális pedofilbotrány bíróság által letartóztatott elkövetőjét, ami azért is lényeges, mert ő a fia Győrffyné Molnár Ilonának, akit Újbuda óvodáiért felelős humánszolgálati igazgatónak neveztek ki, ezért nem mertek fellépni a pedofil ellen egyes vélemények szerint. Az óvodákért felelős momentumos alpolgármester is nyíltan homoszexuális, ő tűzte ki a másik homokos alpolgármesterrel együtt a szivárványos zászlót legutóbb is az önkormányzat épületére https://m.kuruc.info/galeriaN/hir/gyorffy_pedofil1.jpg https://www.ujbuda.hu/tags/gyorffyne-molnar-ilona
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!