Az ügy élére a kormánypártok XI. kerületi polgármesterjelöltje állt.
Király Nóra a Magyar Nemzetnek hangsúlyozta, maga is érintett a környezetvédelmet mindenekelőtt tartó civil szervezetben. A fideszes politikus emlékeztetett, az önkormányzat és az építtető között 2024-ben együttműködési megállapodás jött létre. Ebben a dokumentumban
László Imre jelenlegi DK-s polgármester kötelezettséget vállal arra, hogy minden erejével támogatni fogja a beruházót a szükséges eljárásokban és engedélyek kiadásában.
Király Nóra elmondta, ezt az egész ügyet felháborítónak tartja, és mindent meg fog tenni, hogy Újbudának ezt az utolsó, egybefüggő zöldterületét megvédjék. A polgármesterjelölt a héten megbízta Lőrincz Márton ügyvédet, hogy vizsgálja meg, történt-e bármilyen jogi visszásság az ügyben, valamint hogy
találjon olyan lehetőséget, amivel jogi úton is meg tudják akadályozni, hogy a terület beépüljön.