Megint kifőztek valamit Von der Leyen boszorkánykonyhájában – célkeresztben Magyarország

Csaknem 10 milliárd euró sorsa a tét.


Csaknem 10 milliárd euró sorsa a tét.


Az integráció legsikeresebb időszakai éppen azok voltak, amikor a tagállamok vitathatatlan szuverenitással az egységes piac elmélyítésére koncentráltak, nem pedig ideológiai elvárások kikényszerítésére.


Úgy tűnik, ismét új erőre kap a magyar-lengyel barátság. Mit hozhat magával Orbán Viktor és Karol Nawrocki találkozója? Milyen sors vár a V4-ekre? Többek között erről kérdeztük Rosonczy-Kovács Mihály Lengyelország- és Olaszország-szakértőt.


Történelmi sorsforduló történt 10 éve.


A miniszterelnök politikai igazgatja egy tusnádfürdői panelbeszélgetésen felhívta arra is a figyelmet, hogy a globalisták neoliberális elképelésein alapuló együttműködések katasztrófákat hoznak.


Régi trükk, de úgy tűnik, az ellenzéki oldalon nem avul el: vádold az ellenfeled azzal, amit te magad követsz el.


Dmitro Tuzsanszkij szerint Magyar épp olyan politikai projekt, mint Zelenszkij volt abban az évben, mikor megválasztották.


Meglett az ára a felelőtlen politikának.


A magyar fővárosban létrejön a józan ész erőinek legszélesebb összefogása! – hirdeti az Alapjogokért Központ főigazgatója.


Rosonczy-Kovács Mihály szerint nemcsak a politikai irány, hanem a kormányozhatóság és a nemzetközi mozgástér is múlik azon, ki lesz az elnök.



Orbán személyes politikai ambícióinak oltárán Magyarország feláldozta az évtizedeken át felépített nemzetközi szövetségi rendszerét, egyetlen igazi nyertese van: Putyin.


Kiállt Orbán Viktor mellett a Washington Times.


Két magyarellenes jelölt juthat be az első fordulóba. Ez persze nem zavarja az „Európa-pártiakat”, de hogy az illetők populisták, az nagyon is.


Donald Trump és az európai patrióták sikere a megmaradás egyetlen esélye.


„A jövő most dől el – és mi nem hagyjuk, hogy mások írják helyettünk” – szögezte le lapunknak Bólya Boglárka, az Európai Unió szuverenista reformfolyamatának előmozdításáért felelős miniszteri biztos. Interjúnk.


A huszonhét EU-tagországból huszonhat a háború folytatása mellett foglalt állást, csak Magyarország állt ki a béke mellett.


Szijjártó Péter szerint ez a beruházás már az új korszakába lépő magyar-amerikai gazdasági együttműködésnek egy fontos eredménye.


Hatástalanítva ezzel a gyermekétkeztetés és hajléktalanellátás liberálbolsevik aknamunkáját.


Intellektuálisan kell megalapoznunk a jövőbeni tetteinket – íme egy javaslat, amit tovább lehet, sőt tovább is kell gondolnunk! Nagy Ervin írása.
