Sebestyén József tragikus halála csak egy a sok közül: brutalitás miatt vettek őrizetbe egy vezető toborzót Kárpátalján

A tiszt ellen vádat emeltek hadiállapot idején elkövetett, súlyos következményekkel járó hatalommal való visszaélés miatt.


A tiszt ellen vádat emeltek hadiállapot idején elkövetett, súlyos következményekkel járó hatalommal való visszaélés miatt.


1900-ban a párizsi világkiállításon sokan megcsodálták Csókavári József három csodálatos papucsát is.


Nagy János koordinátor a Magyar Nemzet érdeklődésére elárulta, hogy már a bűvös 60 ezret is meghaladta a digitális polgári körök tagjainak száma. közben pedig gőzerővel készülnek az őszre, szeptember végén több ezer embert várnak az első nagy találkozóra.


A polgárság számomra értékvállalás, etikai tartás, felelősség, közösségi elköteleződés, szolidaritás, tisztelet, nyitottság és párbeszédre való készség. A digitális térben is. Miklósa Erika írása.


Beszédes volt a hallgatása számos olyan ismert közéleti személynek is, akinek a jogérzékenységét a Pride betiltása sértette, a kárpátaljai magyar elleni állami merénylet nem. Szalai Zoltán írása.


Ha ezt bármelyik mai magyar zenekar adta volna elő a színpadon, nem érdekelne. De, kedves, András, te mostanáig egyike voltál a kétségbeejtően kevés nemzeti minimumnak. Győrffy Ákos írása.


Tudta ön, hogy ma Magyarországon zászlót csak fideszes magszavazó lengethet? Nem? Pedig a közel egymillió polgár által követett influenszer is megmondta.


A Magyarországon politikai menedékjoggal tartózkodó Marcin Romanowski a Mandinernek elmondta: a mostani választási eredmény azt mutatja, „a lengyelek nem hagyták magukat megfélelemlíteni”.


A Romániában élő magyarok számára végzetes lenne, egy ilyen uszító hadjáratba bekapcsolódni.


A fokozott biztonsági intézkedések célja, hogy a húsvéti ünnepek alatt garantálják az állampolgárok védelmét.


A régi elitek azonban mindent megtesznek, hogy konzerválják a hatalmuk alapját képező világképet; a hálózatuk és annak hazai ágensei magasabb fokozatba kapcsolnak, hogy megállítsák a változást.


„Háborúra készülnek!” – fogalmazott a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.


Bogos Csaba az Egyesült Arab Emírségek legismertebb városában, Dubajban ünnepelte a születésnapját.


Az építési és közlekedési miniszter Makón azt is kijelentette, hogy a 2004-ben átadott és feladott önrendelkezési jogokat vissza kell szerezni.


A jóslat egyre inkább beteljesedni látszik: Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.


Nem véletlen, hogy az emberek jó része az Unióban a változásra szavazott.



Szóval a magyarokból hiányzik a szolidaritás. Bezzeg a lengyel ápolónőt feketén foglalkoztató porschés német – na, az majd' kipukkad tőle. Francesca Rivafinoli írása.


Nem vagyok politikus, csak egy szabad polgár, aki elmondja a véleményét.


Andrew Pollackot elbűvölte a város tisztasága és a „gyönyörű építészet”.
