Hihetetlen csodafegyver jelent meg a Közel-Keleten – most derült ki, mekkora pusztításra képes

Élesben vizsgázott a dél-koreai rakétapajzs – Irán drónjai ellen vetették be.


Élesben vizsgázott a dél-koreai rakétapajzs – Irán drónjai ellen vetették be.


A rakéta darajai egy autóra estek.


Sikerült elérnünk egy Dubajban ragadt magyar párt, akik elmondták, hogyan élik meg az iráni rakétatámadásokat, és milyen állapotok uralkodnak a térségben.


Ötféle rakétával tesztelték az új ukrán légvédelmi rendszert, amely egyetlen indítóról képes különböző fegyverek kilövésére. A fejlesztés a hazai hadiipar megerősítésének fontos lépése lehet.


Az ukrán biztonsági szolgálat Alfa egysége tavaly a becslések szerint mintegy 4 milliárd dollárnyi kárt okozott az orosz erőknek.


A kormánykoalíció szerint az ügyészség tévedett, az ellenzék viszont jogszerűnek és indokoltnak tartja az Ukrajnának nyújtott támogatást.


A gyanú szerint a korábbi szlovák kormány olyan szigorúan titkos műszaki dokumentumokat adott át az ukrán katonai attasénak, amelyeket nem lett volna szabad kiadni.


Moszkva szerint már szolgálatban van az a légvédelmi rendszer, amely képes lehet amerikai lopakodó gépek és hiperszonikus fegyverek megsemmisítésére is.


Lecsapott a HIMARS, méregdrága fegyvert vesztett Putyin.


A megállapodás teljes értéke meghaladja a 2,3 milliárd dollárt (782 milliárd forintot).


Moszkva eddig 57 indítóegységet veszített a Buk-rendszerekhez tartozó eszközökből.


Volodimir Zelenszkij bejelentést tett.


Nagyon komoly óvintézkedéseket tett az orosz elnök.


Eduard Heger ügyvezető kabinetje korábban már több mint egy tucat Mig 29-est is a háború sújtotta országnak ígért.


Az is kiderült, mikor születik döntés az Ukrajnának szánt F-16-osokról.


Már novemberben elkezdődtek a tárgyalások, de a görögök nem lelkesednek az ötletért.


Franciaország az utóbbi időszakban fejlett légvédelmi technológia eladásáról döntött Örményországnak. Ez érdekes és felelőtlen lépés is: érdekes, mert Örményország az orosz vezetésű a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (CSTO) egyik alapító tagja, felelőtlen, mert így tálcán kínálja a fejlett technológia elsajátítását Moszkva és Teherán előtt.


Nem kegyelmeznek az orosz repülő célpontoknak.



A BUK-M3 Moszkva legmodernebb rövid hatótávolságú légvédelmi rendszere. Semmi nem maradt belőle.
