Titkos Pentagon-küldöttség érkezett Kijevbe a béketárgyalások újraindítása miatt

A konfliktus gyors lezárása jelenleg a Fehér Ház egyik legfontosabb stratégiai célja.


A konfliktus gyors lezárása jelenleg a Fehér Ház egyik legfontosabb stratégiai célja.


A Kuala Lumpurban aláírt megállapodás a három hónappal ezelőtti tűzszünetet bővíti ki megfigyelők bevonásával, a fegyverek visszavonásával és a hadifoglyok szabadon engedésével.



Az egészségfejlesztő-coaching pszichológus a lelki egészség világnapjához kapcsolódóan elmondta, már néhány egyszerű lépéssel sokat tehetünk a mentális jóllétünkért.



A románok már arra is figyelnek, hogy minél több sikeres erdélyi magyar alkotót vegyenek rá az ő színeikben való megmutatkozásra.


Bár több európai vezető is az ukrán részvétel mellett érvelt, az amerikai elnök végül elutasította az ötletet.


Két fiatal férfi ellen emelt vádat az ügyészség, miután szándékosan megrongálták a Váci úton elhelyezett sebességmérőt, 8 milliós kárt okozva a fővárosnak.


A feminista közíró nem ellenségként, hanem bajtársként tekint a rendőrségre a szombatra tervezett Pride kapcsán.


A fesztiválozás valódi élményét a kockázatok aláássák, a biztonság viszont segíti. Idén is érdemesebb lesz tehát drogfogyasztás nélkül, felszabadultan, élvezettel bulizni.


Az ukrán elnök csak akkor hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni, ha Vlagyimir Putyin is részt vesz az isztambuli egyeztetésen.


Az ukrán elnök szerint nagyon fontos lesz Donald Trump törökországi jelenléte egy lehetséges tűzszünet és diplomáciai fordulat szempontjából.


Az érintett állomány felszámolása és a járványügyi nyomozás folyamatban van.


A fokozott biztonsági intézkedések célja, hogy a húsvéti ünnepek alatt garantálják az állampolgárok védelmét.


Keith Kellogg szerint a béke egyik lehetséges útja az lehetne, ha Ukrajnát nemzetközi zónákra osztanák, brit, francia és orosz ellenőrzéssel.


A tárgyalások előkészítése már önmagában is jelentős változást hozhat a két ország viszonyában.


A fiatal színész úgy fogalmazott, amikor jelöl, egyszerre figyel azokra, akik a magyar értékeket viszik a világba, és azokra is, akik más kultúrák kincseit hozzák el hozzánk.


John Pilger több mint egy évtizeddel ezelőtti cikkének felütésében feltette a nagy kérdést: Miért tűrik el az amerikaiak, hogy a nevükben egy újabb világháború robbanjon ki?


Ennek nagyon nem fognak örülni Európában.


A Duna nőnemű, ahogy a tenger, az óceán is nőnemű. A legtágabb értelemben vett természet is nőnemű. Ez az én becsípődésem, rögeszmém, bár korántsem csak az enyém. Győrffy Ákos írása.
