Pünkösdi kiállás Nagyváradon: a premontrei rend nem adja fel

Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei főapát a Magyar Nemzetnek adott interjúja szerint a rendház körüli konfliktus már nem egyszerű ingatlanvita, hanem az egyházi autonómia, a premontrei rend jogfolytonossága és több mint kilencszáz éves váradhegyfoki jelenléte forog kockán. A főapát úgy látja, a kilakoltatási eljárás formailag ellene irányul,

Különösen súlyosnak tartja, hogy egy ma is élő szerzetesi közösségből múzeumot akarnának csinálni: „Nem azért, mert megszűntünk, hanem azért, hogy megszűnjünk.”

Szerinte a módszer nem új: „a jogi látszat mögé rejtett erőszak” eszközeivel próbálják kiszorítani őket abból, amit a rend megszakítás nélkül használ, és amelynek székhelyét a Szentszék is rögzítette. Példaként Nagy Szent Atanázt és Becket Szent Tamást említi, akik szintén törvényesnek látszó eljárások mögött tapasztalták meg a hatalom nyomását. A főapát szerint az üzenet ugyanaz: „aki nem hajlik meg a hatalomnak, azt el kell távolítani”, de ő világossá teszi: „én nem fogok elmenni”.

Nagyvárad számára a premontrei rend ellehetetlenítése szerinte nem pusztán egy intézmény elvesztését jelentené, hanem a város történelmi önazonosságának sérülését. 

Fejes Rudolf Anzelm úgy fogalmaz: ha ez a jelenlét megszűnik, „a város nem egy intézményt veszít el, hanem önmaga egy rétegét”. Hangsúlyozza, hogy a premontreieket a történelem során többször kiszorították, de mindig visszatértek: „mi kétszer haltunk ki és kétszer éledtünk újra.”

A pünkösdi üzenet középpontjában a Szentlélek bátorságot adó ereje áll. 

 „A Szentlélek titka: nem egységesít, hanem átviszi az üzenetet a különbségeken keresztül” – mondja. A rendház ügyében is ezt a lelki erőt látja működni, különösen akkor, amikor a hívek a csendőrök jelenlétében sem futottak el, hanem nyolc órán át imádkozva maradtak mellette.

A főapát arról is beszél, hogy imádkozik azokért, akik az eljárást kezdeményezték vagy támogatják. Elismeri, hogy ez nem könnyű, de keresztény kötelességnek tartja: „Nem könnyen, és nem minden nap egyforma erővel, de igen.” 

A premontrei létet Nagyváradon nem személyes küldetésként, hanem egy kilencszáz éves láncolat részeként értelmezi. Mint mondja, nem tudja, utána mennyi idő adatott még a rendnek, de hiszi, hogy „ami Istentől van, az nem múlik el”.

Szerinte nem az a legnagyobb veszély, hogy elvesznek egy épületet, 

Ahogy fogalmaz: „A legnagyobb veszély az, hogy az ember hozzászokik ahhoz, hogy ami törvénytelen, az lassan természetessé válik, ami igazságtalan, az fokozatosan elfogadhatóvá lesz.” A közönyt ezért nagyobb veszélynek tartja, mint a nyílt erőszakot.

Nyitókép: Havran Zoltán / Magyar Nemzet