Hatalmas volt a detonáció Tiszaújvárosban: a környező épületek is megrongálódtak

2026. május 22. 22:12

Rövid posztban és videóban osztott meg új információkat a Mol tiszaújvárosi üzemében bekövetkezett robbanással kapcsolatban Kapitány István.

2026. május 22. 22:12
null

A gazdasági és energetikai miniszter pénteken kora este közzétett posztjában megismétli, amiről már korábban is tudhattunk: az ország üzemanyag-ellátása biztosított, illetőleg a szabotázsakció kizárható.

Az esetet bizottság vizsgálja, melybe a Gazdasági és Energetikai Minisztérium is delegál szakértőt;

a vizsgálóbizottság megállapításait pedig a gazdasági és energetikai miniszternek, illetve a Mol elnök-vezérigazgatójának adják át – az eredményéről Kapitány István ígérete szerint a közvéleményt is tájékoztatni fogják.

A miniszter „mélységes együttérzését” és részvétét fejezte ki az elhunyt családjának. Mint fogalmazott: 

a tanulságokat le kell vonni, hogy soha többet ne történjen hasonló tragédia.

A posztban közzétett rövid videóból kiderül az is: a detonáció olyan nagy volt, hogy a környező épületek nyílászárói kiszakadtak a helyükből.

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, robbanás történt, illetve tűz ütött ki péntek reggel a Mol tiszaújvárosi üzemében. Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató sajtótájékoztatón közölte: 8 óra 41 perckor érkezett jelentés a robbanásról.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Facebook/Tiszaújvárosi Krónika

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagira004
2026. május 23. 02:14 Szerkesztve
Tisza párt tőről metszett kommunista párt az szdsz zsidó párt hozzájuk csatlakozott dollárkommunistákat irányítják .
Válasz erre
2
1
bagira004
2026. május 23. 02:07 Szerkesztve
Tisza felöl áramló híreket fennrtartással fogadjuk , kampányt végig hazudták. Brüsszelben nem magyarokat képviselte , nem változott . Tisza párt nem kormányoz , bosszúhadjáratot tart . Nem Magyarországot képviselik ,, a zsebüket. Nem lehetetlen a robbantásnál történtekből morzsákat hallunk . Azt hittük az oroszok jöttek , mert Brüsszelből azt hazudták eura rátörnek már lőnek . Valahogy választás után eu nem reszket az oroszoktól . Újabb hazugságot zúdítanak ránk , a dicsőséges ukránok győzelemet aratnak, szokásos kommusista hazuságok.
Válasz erre
2
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!