Baloldali politológus: „Magyar Péter azzal erősíti a demokráciát, hogy jogilag kizárja Orbán visszatérésének lehetőségét”
Ágh Attila szerint „indokolt és törvényes” a Tisza fellépése.

A szlovén parlament Janez Jansát, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnökét választotta meg Szlovénia új miniszterelnökévé.

Titkos szavazáson 51 igen és 36 nem szavazattal a szlovén parlament Janez Jansát, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnökét választotta meg Szlovénia új miniszterelnökévé pénteken.
A 68 éves Jansa a szlovén politika egyik legismertebb és legrégebb óta aktív szereplője: 1990 óta minden parlamenti választáson mandátumot szerzett, az SDS-t 1993 óta vezeti.

Korábban háromszor volt miniszterelnök: 2004 és 2008, 2012 és 2013, valamint 2020 és 2022 között vezette a kabinetet.
A politikus a képviselők előtt már le is tette hivatali esküjét, és ezzel megkezdte Szlovénia 16. kormányának vezetését. Az alkotmánynak megfelelően Janez Jansa esküt tett arra, hogy tiszteletben tartja az alkotmányos rendet, lelkiismerete szerint jár el, és minden erejével Szlovénia jólétéért dolgozik. Az eskütétel után a képviselőknek azt mondta: ma „fontos lépést tettek egy sikeresebb és szabadabb Szlovénia felé”.
Az SDS, a Demokraták és az Új Szlovénia (NSi) köré szerveződő párthármas együtt 43 mandátummal rendelkezik a 90 tagú parlamentben. Korábban az 5 képviselővel rendelkező Resni.ca mozgalom is közölte, hogy támogatja Jansa miniszterelnök-jelöltségét, de nem lép be a kormányba. Az említett pártok összesen 48 képviselői szavazattal rendelkeznek, így Jansa feltehetően megkapta a két nemzetiségi képviselő és még egy ellenzéki képviselő támogatását is.
Jansa a kormányprogramját ismertető beszédében egyebek mellett a demokratizálódási folyamat lezárását, valamint egy olyan ország megteremtését ígérte, amely a lehetőségek, a jólét és az igazságosság országa. A koalíció fő prioritásai között említette Szlovénia fejlődését és jólétét, a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harcot, a decentralizációt és a bürokráciacsökkentést.
A parlament ügyrendje szerint 15 napon belül kell benyújtani a miniszterjelöltek listáját. Az új kabinet 14 minisztériumból áll majd. Jansa negyedik kormánya a leköszönő Robert Golob kabinetjét váltja, miután Golobnak a márciusi választási győzelem ellenére sem sikerült új koalíciót alakítania.
Az új államfő győzelméhez Orbán Viktor is gratulált, aki az alábbiakat fogalmazta meg az X-en közzétett bejegyzésében:
Gratulálok Janez Jansa! A politika a kitartást jutalmazza. Egy kemény kampány és nehéz tárgyalások után az Ön kitartása új fejezetet nyitott Szlovénia életében, és új reményt adott a stabilitásra és a józan észre. Erőt és sikert kívánok az előttünk álló munkához.”
Ezt is ajánljuk a témában
Ágh Attila szerint „indokolt és törvényes” a Tisza fellépése.

(MTI/Mandiner)
Nyitókép forrása: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher