Ígéretet tett a BKK: óránként akár 15 ezer embert is elszállítanak
Hatalmas tömeg várható Budapesten.

A mai modern világban szinte alapvető elvárás lett, hogy a stadionba kilátogató több tízezres nézőközönség számára megbízható hang- és adatkapcsolatot tudjanak biztosítani. A Puskás Aréna ebből a szempontból (is) is felkészült a jövő szombati BL-döntőre.

Sporttörténelmi napok következnek Magyarországon: Budapest felkészült a tömegek fogadására, a többi már a csapatokon múlik. Ha bárki nem tudná, az angol Arsenal húsz év után szerepel újra a labdarúgó Bajnokok Ligája május 30-i, 18 órakor kezdődő fináléjában, míg a francia Paris Saint-Germain (PSG) a sorozat címvédőjeként érkezik a Puskás Arénába. A világ szeme tehát a magyar fővárosra irányul jövő szombaton, a mai modern világban pedig szinte alapvető elvárás, hogy a stadionba kilátogató több tízezres (kb. 60 ezer ember) nézőközönség számára megbízható hang- és adatkapcsolatot tudjanak biztosítani. Ebből a szempontból ez a BL-döntő sem lesz kivétel.

Ezt is ajánljuk a témában
Hatalmas tömeg várható Budapesten.

2019 óta ugyanis jelentősen megváltoztak a felhasználói szokások:

a telefonálás, az internetezés mellett egyre többen streamingre, élő videóközvetítésre is használják mobiljaikat, amelyek között egyre gyakoribbak az 5G-képes telefonok.
Ezt az eddigi itteni nagyrendezvények forgalmi adatai – például Ed Sheeran koncertje idején – is igazolják. Ezért a CETIN Hungary – Magyarország első mobiltávközlési infrastruktúra-szolgáltatója – a BL-döntőre készülve és időzítve célzott hálózatfejlesztéssel bővítette az 5G mobilhálózati kapacitásokat, így tovább erősítette helyszíni infrastruktúráját.
A finálék technológiai háttere az utóbbi években látványos evolúción ment keresztül: míg egy évtizede a stabil 3G-kapcsolat és a szöveges posztok megosztása számított bravúrnak, mára a 4K-s élő közvetítések és a közösségi médiába feltöltött azonnali videók határozzák meg a szurkolói élményt. A korábbi döntők helyszíneihez képest a Puskás Aréna már egy olyan korszakot képvisel, ahol a hálózatnak nemcsak a tömeget kell kiszolgálnia, hanem az 5G alacsony késleltetését kihasználva a helyszíni adatelemzéseket és az interaktív alkalmazásokat is támogatnia kell. Ez a technológiai ugrás tette szükségessé, hogy a passzív infrastruktúrát mára egy intelligens, dinamikusan skálázható digitális ökoszisztéma váltsa fel a stadion falain belül – mutat rá cikkében a Blikk.
Az infrastruktúra alapját egy 148 antennából álló, kifinomult rádiós rendszer adja.
A multioperátoros rendszer részletei:
A rendszer 12 szektorra osztva fedi le az aréna mind a 8 szintjét.
Célzott 5G-fejlesztés (Yettel Magyarország):
A nagy sebességű 5G-élmény érdekében a korábbi 4 antennát 10 darab aktív antennára bővítették, amelyeket a tetőszerkezeten és a kivetítőkön helyeztek el.
Lelátói lefedettség: 8 antenna felel kifejezetten a nézőtéri sávszélességért, itt a korábbi kapacitás lényegében megduplázódott.
Küzdőtér: 2 antenna a küzdőteret szolgálja ki. Bár a BL-döntő alatt itt nincs szükség nagy forgalomra, a koncertek alkalmával ezek kulcsszerephez jutnak.
Háttérhálózat: A teljes rádiós rendszert egy 3 kilométer hosszú optikai gerinchálózat és bekötőhálózat támogatja.
Ez a technológiai háttér a záloga annak, hogy a 2026-os finálé nézői ne csak átélhessék, hanem azonnal meg is oszthassák a mérkőzés pillanatait a világgal – zárul a Blikk írása.
Nyitókép: CETIN Hungary