Gaudi-Nagy Tamás nem hátrál: pert indít Magyar Péter ellen

2026. május 23. 06:49

Az ügyvéd leszögezte, hogy semmilyen, az ügyvédi hivatás szabályaival össze nem egyeztethető lépést nem tett K. Endre ügyében.

2026. május 23. 06:49
null

2026. május 18-án a kormányülést követően Magyar Péter miniszterelnök a K. Endre kegyelmi ügy kapcsán azt mondta, hogy a kegyelmi kérvényt is nyilvánosságra hozzák, és ebből ki fog derülni, melyik ügyvéd készítette és jegyezte ellen a dokumentumot. Másnap a tiszás miniszterelnök sajtótájékoztatót tartott, amelyben a közjogi tisztségével teljesen összeegyeztethetetlen, példátlan módon ügyvédellenes uszítást és hazudozást folytatott” – idézi fel az előzményeket Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd Facebook-oldalán tett közleményében.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője hozzátette, hogy ennek során Magyar Péter valótlanul jelölte meg őt a kegyelmi ügyben érdemi szerepet játszott, a kegyelmi kérelmet készítő ügyvédként – azáltal, hogy a nevére egyértelműen és közvetlenül utaló kifejezést használt. „Én magam nagyon szeretem a katalán népi művészetet/építészetet, érti, aki érti” – hangzott el a miniszterelnök szájából a sajtótájékoztatón Antoni Gaudí katalán építészre utalva.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője aznap kiadott egy közleményt, amelyben mindezt cáfolta és megvilágította a K. Endre büntetőügyében kifejtett ügyvédi tevékenységének a védői titokőrzési kötelezettség alóli részleges feloldás birtokában ismertethető részét. Az ügyvéd ebben egyértelműsítette, hogy mint egyéni ügyvéd védőként járt el a felülvizsgálati eljárásban és más kapcsolódó eljárásokban. 

Ezt is ajánljuk a témában

Leszögezte,  a kegyelmi kérelmet nem ő írta, nem ő nyújtotta be, semmilyen lobbitevékenységet nem végzett és semmilyen, az ügyvédi hivatás szabályaival össze nem egyeztethető lépést nem tett K. Endre ügyében.

A jelen posztban Gaudi-Nagy úgy fogalmazott: „A közjogi szerepéből teljesen kiesett, hivatali helyzetével személyes céljaiból visszaélő kormányfő ezután sem állt le erre irányuló felszólításom ellenére. Aznap a legnagyobb közösségi oldali profilján elhelyezett, majd a saját profilomon a közleményemhez fűzött hozzászólásban közölt üzenettel próbált nyomás alá helyezni és ezzel a védői titok megőrzésére vonatkozó ügyvédi kötelezettségem megszegésére rábírni”.

Hangsúlyozta, hogy Magyar Péter fenyegető megnyilvánulásai, az „udvari sajtójának” ezeket felerősítő csúsztatásai és ezek nyomán a személye elleni, „életellenes cselekményeket kilátásba helyező, válogatott gyalázkodások tucatjaiban megnyilvánuló internetes agresszió ellenére” az ügyvédi hivatásának szabályait nem szegte meg, és nem hátrált meg. 

Bejegyzését azzal folytatta, hogy a „kormányfői ámokfutás” folytatása miatt május 20-án újabb közleményben jelezte neki, hogy „szövegértelmezési problémái vannak, az ügyvédi titokra vonatkozó jogismeret-hiányban szenved”, és felhívta a figyelmét a jogkövetkezmények elkerülése érdekében arra, hogy „olvassa el alaposabban egy joghoz értő szakember bevonásával” Gaudi-Nagy Tamás május 19-én este kiadott közleményét.

Az ügyvéd rámutatott, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatal által május 22-én nyilvánosságra hozott dokumentumok egyike sem tartalmazza az ő nevét, ráadásul nem is szerepel benne semmilyen rá vonatkozó utalás, egyik sem hivatkozik semmilyen tevékenységére.

Kihangsúlyozza, hogy az 5. számú irat negyedik oldalának negyedik bekezdésében egyértelműen ott szerepel a május 19-i közleményben foglaltakkal egyezően, hogy K. Endre felesége terjesztette elő a kegyelmi kérelmet. K. Endre kegyelmi ügyi eljárásának történetét a 11. számú irat foglalja össze, dr. Gaudi-Nagy Tamás ebben sem szerepel.

Ezt követően a Nemzeti Jogvédő Szolgálat elnöke megköszönte a Budapesti Ügyvédi Kamarának, hogy kiállt mellette május 21-én közleményben.

Nyitókép: Facebook/ dr. Gaudi-Nagy Tamás

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sors
2026. május 23. 17:09
Én nem tudom a "kegyelmi ügy" hátterét, ha van egyáltalán. De az biztos, hogy jó lesz megállítani valahogy MP-t a kérdésben, mert nagyon azt gondolja, hogy ez valami évszázados jelentőségű sztori. Semmi ilyen nincs mögötte.
Válasz erre
3
0
molnar-viktor54
2026. május 23. 16:58
Ezt a patkány az ország teljes ügyvédi közössége leköpi. Már ezelőtt is tudta mindenki, hogy egy undorító mocsok. Most csak annyi derült ki, hogy a mihazánk végig a fidesz seggében volt a pedofiljainak segítésével meg a politikai haszon érdekében a budaházi terrorista felmentésével.
Válasz erre
1
6
isler111
2026. május 23. 15:45
Csak a mai nap mennyi teherautó Ukrán vegyszeres búza - hús tej tojás stb.... érkezett Magyarországra??? És még mennyi fog a Tisza balfaszsága miatt (vagy szándékosan?) ????? Mennyi gyerek - felnőtt ember lesz ettől később súlyosan beteg????? Erről kussol a hazaáruló Tiszás csürhe banda!!!!!
Válasz erre
6
0
Belamy88
2026. május 23. 14:05
Bolondpeti hamar repülni fog. Már a tartóinak is terhes. Gaudi remélem elintézi ezt a bosszúszomjas pojácát.
Válasz erre
13
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!