„Mindenem csupa vér volt!” – egy rossz lépés okozta Pásztor Erzsi balesetét

A Szomszédok című sorozat Janka nénije úgy fogalmazott: „Hálát adok a Jóistennek és az édesanyámnak ott fönn az égben”.


A Szomszédok című sorozat Janka nénije úgy fogalmazott: „Hálát adok a Jóistennek és az édesanyámnak ott fönn az égben”.


Korábban már a miniszterelnök is üzent a Kossuth-díjas előadónak.


Az újgenerációs mély agyi stimulációs eszközök képesek előre jelezni a depressziót, még mielőtt a beteg bármilyen tünetet észlelne. Az eljárás sikeréhez azonban az is fontos, hogy ne kezeljük stigmaként a mentális betegségeket.


„Minden daganatos elváltozás eltűnt a szervezetemből” – mondta a színész.


A hithez és a természethez egyaránt közelebb kerülhetünk Mátraverebély-Szentkúton, Észak-Magyarország hegyi zarándokhelyén, nemzeti kegyhelyünkön.



Eliška a mellkasán, a tüdején, az ágyéki részén és lábain is súlyos sérüléseket szerzett.


Einspach Gábor galerista harminc év munkájával jutott el odáig, hogy ma a hazai művészeti világ egyik meghatározó szereplőjeként tartsák számon. Interjúnk!


Tíz évvel a német világbajnok drámai síbalesete után újabb részletek derültek ki az alkalmazott terápiáról.


Megmutatjuk a legnépszerűbb és leggyorsabb védekezési módszereket a gyors gyógyulás érdekében.


A jó hírről a teátrum számolt be közösségi oldalán.








