Reviczky elmondása szerint ugyanis már meggyógyult, és úgy véli, Mécsnek is tudott volna segíteni.
„Én sem tudtam arról, hogy Karcsi milyen súlyos beteg” – mondta a lapnak Reviczky. „Pedig már fiatalkorunk óta ismertük egymást, a Thália Színházban találkoztunk. Idős korunkra is megmaradt közöttünk a jó kapcsolat, hiszen mindketten a Magyar Művészeti Akadémia tagjai vagyunk. Megértem, hogy a betegségéről nem minden ismert ember szeret a nagy nyilvánosság előtt beszélni, de sajnálom, hogy nekem meg sem említette, miközben tudta, hogy hasonló cipőben járunk.
Én tudtam volna neki segíteni a gyógyulásban. Tudniillik már nem vagyok rákos, minden daganatos elváltozás eltűnt a szervezetemből”