A bécsi udvar bérgyilkosaitól is tartania kellett II. Rákóczi Ferencnek

II. Rákóczi Ferenc az emlékirataiban azt állította, már néhány éves fiúcskaként az életére törtek, a nevelőapja, Thököly Imre akart végezni vele. Kétségtelen tény, Rákóczi nem örült, hogy az édesanyja, Zrínyi Ilona 1682-ben feleségül ment Thökölyhez, s később úgy tartotta, az anyja 

 A Rákóczi által írt gyilkossági kísérletnek azonban nincs írásos nyoma, csak az emlékiratokban tűnik fel, arról nem beszélve, hogy Thököly Imrének – aki a hadi táborokba is magával vitte a kis Rákóczit – számtalan lehetősége lett volna a gyilkosságra, ám nem tette meg. Vélhetően a kis Rákóczi tudattalanul féltékeny volt nevelőapjára, ezért tulajdonította neki a merényletkísérleteket. 

A felnőtt Rákóczi később a bécsi udvar célkeresztjébe került, a Habsburgok több bérgyilkost is felbéreltek a fejedelem meggyilkolására. 1701 novemberében, miután Rákóczi megszökött a bécsújhelyi börtönből és Lengyelországba menekült, Bécs merénylőket küldött utána. Rákóczi egy konkrét esetet is említett, amikor megérezte, hogy a bérgyilkosával találkozik: „Mivel nem ismertük egymást, leugrottam a kocsiról, és ölelésére közeledve ezt mondottam: a te véred vagyok, bár nem ismersz engem, s 

Ha ez így van, azt hiszem, azért teszed, mert úgy hiszed, valami olyat követtem el, ami nem méltó vagy a te véredhez, vagy barátságodhoz. Tehát azért jövök, hogy elhidd és fölismerd: van bennem valami, ami méltó hozzád. Miután megmondtam a nevemet, egy kicsit meghátrált, valóban megdöbbenve, pírral és szégyenkezéssel elárasztva, s nagy tisztelettel közeledett ölelésemre. Ettől kezdve valóban barátom lett, és bevallotta, hogy ötvenezer aranyat ígértek neki, ha elveszejt engem.” 

A fejedelem testőrsége többször is megmentette őt. Megesett, hogy a haditáborban fogtak el egy gyanúsan viselkedő férfit Rákóczi sátránál, akit kivallattak és kiderült, egy szász hadnagy, 

Az elbukott szabadságharc után, a rodostói emigrációban sem volt biztonságban. A Habsburg udvar oda is ügynököket küldött, és méreggel igyekezett meggyilkolni a fejedelmet. Ezért ételeit a szigorúan ellenőrzött, hűséges szakácsok készítették, akikben megbízott az idősödő Rákóczi. 

II. Rákóczi Ferenc életére nem csak a Habsburg merénylők voltak veszéllyel, hanem a betegségek is. A százezrek életét kioltó nagy pestisjárvány alatt nem betegedett meg, ellenben a szabadságharc alatt többször is megkörnyékezte a halál. 1704 augusztusában Szegednél például magas lázzal dőlt ágynak és félő volt, nem tudják megmenteni. A fejedelem így írt a betegségről: „Megérkeztem Szegedre, és miután körül zárattam, tartós epelázba estem. (…) Állandóan égő szomjúság gyötört, és csak a Tisza vizével olthattam, 

mellyel annyira tele volt, hogy nem is lehetett merni belőle anélkül, hogy halat ne fogott volna az ember.” 

Rákóczi a fertőzött víztől kapott a súlyos bélfertőzést, végül a tábor orvosa, a selmecbányai Láng Ambrus János sikeresen meggyógyította. A felvidéki orvos hűséggel szolgálta a fejedelmet, olyannyira, hogy 

Érdekesség, hogy Rákóczi kezdetben bizonytalan volt, hogy bevegye e a felkínált gyógyszert, ám végül megtette. Később így indokolta a döntését: „Volt annyi lélekjelenlétem, hogy a biztos bajjal szemben előnyben részesítettem a bizonytalant” – és bevette a gyógyszert. 

Rákóczi a szegedi megbetegedése kapcsán egy másik veszedelemről is szót ejtett: „Mind e kellemetlenségen kívül a fű között még egy nagy zöld pókfajta is tanyázott, melynek csípése olyan mérges volt, hogy megdagadt tőle az ember teste, és éles fájdalom kínozta. 

Rákóczi a leírás szerint a mérges dajkapókra gondolhatott, a tüzértiszt pedig azért halhatott meg, mert evés közben lenyelte a pókot, amely megcsípte a torkát. A feldagadt torok okozhatta a tiszt fulladását. 

Rákóczinak több, csaknem végzetes balesete is volt. A legismertebb 1708. augusztus 3-án esett meg, méghozzá a trencséni csata idején. Mint írta, lóháton vágtatott az árkokon keresztül, amikor bekövetkezett a baleset: „Lovamra bíztam magamat, amely már két árkot átugrott. De a harmadik nyilván túl közel volt, a ló rosszul lendült ugrásra, 

Szerencsémre oldalra vetettem magamat, de bal szemem fölött nagy zúzódás keletkezett és eszméletemet vesztettem.” A merénylők, betegségek és a balesetek ellenére a fejedelem 59 éves koráig élhetett, ami akkoriban a szép kornak számított… 

Nyitókép: II. Rákóczi Ferenc fejedelem. Forrás: MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye

Következik: II. Rákóczi Ferenc szerelmei.

Forrás: 

Köpeczi Béla, R. Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc. Osiris, Budapest, 2004 (Millenniumi Magyar Történelem. Életrajzok).

Rákóczi Ferenc: Vallomások, emlékiratok.