Nem a német, a pestis győzött le bennünket, avagy a Rákóczi-szabadságharc legnagyobb ellenfele

„A németek egyfelől szorongattak, a pestis másfelől”– emlékezett II. Rákóczi Ferenc a szabadságharc alatt kitört nagy pestisjárványra. Az 1708-ban megjelenő „fekete halál” három éven át százezrek életét oltotta ki, nem kímélve Rákóczi harcoló alakulatait sem. A bubópestis a gazdaságot is tönkretette, a pénz elértéktelenedett, és hatással volt a kuruc seregek harci moráljára is. 

II. Rákóczi Ferenc már 1704-ben aggódva figyelte a lengyelországi pestisjárvány terjedését. Megtiltotta a lengyelek belépését az országba, ám várható volt, hogy a kór így is Magyarországra ér. 1708-ban ez megtörtént és százezrek halálát okozta. 

A pestis a kuruc hadakat is elérte. Sokan ennek hírére dezertáltak, a Felvidéken várak sora néptelenedett el. Cserei Mihály erdélyi író részletesen beszámolt az egyre jobban eluralkodó pestisjárványról, mint írta, 

Cserei egy konkrét esetet is leírt. Ezek szerint egy segesvári szűcs pont Gyergyóba ment vadbőrökért, mikor megjelent a vidéken a járvány. Visszament Segesvárra és magával vitte a halált… „Sokszor volt Erdélyben pestis, sokan meg is holtanak, de ugyan maradtanak is meg emberek a pestises helyeken, de most valahová beeshetik, éppen mind kitakarítja a halál a lakosokat” – írta Cserei, aki arról is beszámolt, sok helyen az emberek annyira megadták magukat a sorsnak, hogy a pusztító járvány ellenére a házassági ceremóniát sem halasztották el, mondván, úgyis hamarosan meghalnak, akkor meg mire várjanak?

A pestis elhatalmasodása után a városok, falvak lakói úgy döntöttek, a mezőkön alkalmi lakhelyeket húznak fel és oda szállították a betegeket, válogatás nélkül, szegényeket, gazdagokat egyaránt. A legtöbbjük ott is halt meg hamarosan. A halottakat aztán mésszel borított tömegsírba temették. Idő után nem volt kegyelem, ha valaki meghalt a házában, az épületet felgyújtották, a ház lakóit, cselédeit pedig kiküldték az erdőre, ahonnan negyven napig nem jöhettek vissza. Cserei szerint 

Rákóczi Ferenc az emlékirataiban így írt a pestisről és az 1709-es esztendőről: „A szerencsétlenség betetőzésére tavasszal a pestis kezdett jelentkezni a török határon, a nép közt elterjedt hírek szerint egy csongrádi lány egy csomag kenderrel innen hurcolta be Csongrád városába, és így kezdődött nálunk a járvány. Gyorsan terjedt: amikor én otthagytam Szerencset, a járvány már erősen közeledett oda.” Cserei azt is megírta, hogy a végzetes pestisjárvány miatt a földeket nem művelték, gabona nem termett, az országban a lovak, marhák, disznók kezdtek pusztulni. Számadatokat is közölt. Szerinte csak 

 Ott véget ért a járvány, de aztán folytatódott Kolozsváron, azt is megírta, szerinte miért: „Amint mondják, egy pestises helyről jött ember ment Kolosvárra a patikában orvosság-vásárlani, mindjárt a paticárius cselédestől megholt, azután kihatván a városra, egy nap ötven-hatvan testet is kivittenek, míg utoljára ötödfél ezer ember meghalván, úgy szűnt meg.”

Szerinte az emberek elővigyázatlanok voltak. Név szerint említett egy doktort, akinek a felesége pestisben halt meg Marosvásárhelyen. Ahelyett, hogy annak örült volna, hogy megúszta, elment a felesége hátra maradt értékeiért. Otthon aztán mindkét lánya hamarosan a pestis áldozata lett. „Egész Magyarországban, Lengyelországban, Máramarosban oly szertelenül grassált a pestis, hogy 

Debrecenben tizenkilencezer ember holt meg”– írta Cserei Mihály.

Korábban sem voltak ritkák a pestisjárványok, 1679-ben például Bécsben ezrével haltak az emberek, és a Felvidéken is pusztított a betegség. Feljegyezték, hogy Nagyszombatban az utcán egyszerre tízen estek össze, s haltak meg és Kassán, valamint Eperjesen is pusztított a betegség. Rákóczi Ferenc csupán 3 éves volt ekkor, az édesanyja, Zrínyi Ilona pedig úgy döntött, a makovicai vár szűk és kényelmetlen, de biztonságos szobáiban vészelik át a járványt. 

a pohárnoka például a kór áldozata lett, ám ő megúszta a borzalmakat. 

A pestisjárvány a Rákóczi-szabadságharcra végkimenetelét döntően befolyásolta. Elég ha csak azt vesszük, a statisztikák szerint 

II. Rákóczi Ferenc így írt az emlékirataiban a pestisjárványról. „A németek egyfelől szorongattak, a pestis másfelől. Jóformán alig voltak harcoló hadaim, és ha – miután családjaikat elszállásolták – a tisztek és katonák visszajöttek, alig voltak annyian, hogy az ellenség felderítésére portyákat küldhettem volna. Udvari hadaimmal bolyongtam tehát és megszálltam azokban a falvakban, amelyeket még nem ért el a járvány, hogy az ellenség elől elrejtsem valódi helyzetemet.” Talán Bercsényi Miklós, Rákóczi Ferenc harcostársa és barátja fejezte ki a legplasztikusabban, hogyan is hatott a járvány a szabadságharcra. A következőket mondta ugyanis megtörten: „Nem a német, a pestis győzött le bennünket.”

Nyitókép: Orvos, pestis elleni védőfelszerelésben. Forrás: Wikipedia

(Következik: A hűséges barát, Bercsényi Miklós.)

Forrás: 

R. Várkonyi Ágnes: A fejedelem gyermekkora. Móra, Budapest, 1989.

Köpeczi Béla, R. Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc. Osiris, Budapest, 2004 (Millenniumi Magyar Történelem. Életrajzok).

Rákóczi Ferenc: Vallomások, emlékiratok.