Brutálisan meggyilkolták a II. Rákóczi Ferencet kritizáló országgyűlési követeket

A később véressé váló ónodi országgyűlést 1707 januárjában hirdette meg II. Rákóczi Ferenc. Az volt a terv, hogy május elején ül össze az ország életében sorsdöntő tanács, ám végül május 31-én nyitották meg a borsodi mezővároshoz, Ónodhoz közeli mezőn a gyűlést. A szabadságharc ekkor már lassan négy éve tartott, 

Ki csendesebben, ki hangosabban, de egyre többen a békekötést szorgalmazták a Habsburgokkal. 

Az elégedetlenek élére Turóc vármegye követei álltak, akik kritikával illették II. Rákóczi Ferencet, és hangosan panaszkodtak az adóterhek miatt. A fejedelem meghallgatta a küldöttség kritikáit, majd szenvedélyes beszédben igyekezett érzékeltetni a lelkiállapotát: „Édes nemzetem! 

Ezt érdemeltem tőled bujdosásom után!? Életemet, véremet, mindenemet érted szenteltem föl. (…) Visszavonulok erdélyi fejedelemségembe. Készebb vagyok megvonni magamat az ország egyik szögletében, mint hogy a várt köszönet helyett zsarnoknak mondjanak. Nem tűröm, nem szenvedem el! (…) Édes hazám, ne szenvedd rajtam ezt a gyalázatot!” – fogalmazott az elkeseredett II. Rákóczi Ferenc.

A Rákóczihoz hű felkelők brutális választ adtak a turóci követeknek, Rakovszky Menyhért táblabíró pillanatokkal később halott volt. Gyaníthatóan a bártfai küldöttség egyik tagja írta azt a naplóbejegyzést, amely részletesen beszámolt a felségsértőnek tartott turóci követ lemészárlásáról: „Szörnyű kavarodás támadt, kelevézzel és karddal hadonászva rontottak rájuk, kiűzték ország sátorából, s üldözték, vágták, aprították őket, úgyhogy az említett Rakovszky alig kőhajításnyira a sátortól földre rogyott, sok sebből vérezve s haldokolva, s amikor a generális úr káplánja odafutott, hogy mint amaz kérte, feloldozza, az ő kezei közt kilehelte lelkét. Végezetül ruháit letépték, meztelenre vetkeztették, füvet szórta rá, és másnap reggel kilenc óráig azon a helyen hagyták. 

A szerencsétlen sorsú Rakovszky Menyhért táblabíró mellett a turóci küldöttség fiatalabb tagja, Okolicsányi Kristóf alispán sem járt jobban. Ő nem kapott halálos sebet, ezért őrizetbe vették, vallatták, megkínozták, a testét tüzes vassal „sütögették”, majd a fejét vették. Azt is tudni lehet, hogy Rakovszky Menyhértet, Bercsényi Miklós kuruc főgenerális, Rákóczi első számú harcostársa vágta meg elsőként kardjával, de ugyanígy tett Károlyi Sándor, Rákóczi hadvezére is. A kaszabolásban részt vett a fejedelem testőrsége, így pedig végképp nem volt esélye a két követnek. 

II. Rákóczi Ferenc emlékirataiban így tekintett vissza a követek lemészárlására: „Ekkor Bercsényi fölállt, könnyekkel a szemében, mert hosszú és heves beszédem többeket könnyekre fakasztott, és így kiáltott fel: hogyan, ti szövetkezett rendek, hát a hálátlanság bűnébe estek a szabadítóval szemben, és inkább távozni engeditek, mintsem hogy igazságot szolgáltassatok neki rágalmazói ellen? Nem, nem, mintsem ez megtörténnék, jobb, ha meghalnak a gazemberek! Erre kardot rántott, és annak lapjával Rakovszky alispán vállára ütött. 

A jegyzőt is több ütés sebesítette meg. Mondhatom, indulatom e pillanatban megszűnt, és nem gondoltam egyébre, csak hogy megakadályozzam ezt a rendetlenséget. Első dolgom az volt, hogy a mögöttem álló tiszteket elküldtem, akadályozzák meg, hogy udvari hadaim megmozduljanak, és bármit is ártsanak a Turóc megyei nemeseknek.”

A rendi ellenállást letörték, több Turóc vármegyei nemest bebörtönöztek, majd az országgyűlés kimondta Turóc vármegye zászlójának és pecsétjének eltörlését. A szabadságharc folytatása mellett tették le voksukat, törvénybe iktatták a Habsburg-ház trónfosztását, megerősítették az ország és Erdély szövetségét: „Mi mindnyájunk közös akaratával végzett s megerősített artikulusunkkal magunkat említett első József császár és ő általa az egész Ausztriai Ház rajtunk követelt királyi engedelmességétől, tiszteletétől és minden magának tulajdoníttatni kívánt jussától magyar koronánkhoz, országunkhoz és annak igazgatásához, most avagy jövendőben akármi módon való ragaszkodásától felszabadultaknak s megmenekedetteknek lenni végezvén, nyilván mondván és deklarálván: mindazoknak abrenunciálunk és ellenmondunk. És ekképpen régi dicső szabadságunknak s legfelső törvényes jussunknak erejével és authoritásával, mely mind isteni, mind emberi törvények szerint reánk szállott és származott – senki arra bennünket nem kényszerítvén, sem abban ellent nem tartván, hanem teljes jókedvünkből és szabadakaratunkból hazánkban interregnumot lenni vallunk, tudniillik 

– szólt a törvény.

II. Rákóczi Ferenc hatalmát megerősítve folytathatta a szabadságharcot a Habsburgok ellen, a Turóc vármegyei követek sorsát látva pedig elcsöndesedtek a kritikus hangok. Ki gondolta volna ekkor, hogy a turóci követ lekaszabolásában részt vevő Károlyi Sándor hadvezér négy évvel később Rákóczi tudta nélkül fogadja majd el a Habsburgok békeajánlatát…

Nyitókép: A lekaszabolt turóci képviselő Orlay Petrich Soma festményén. Forrás Wikipedia

Következik: A kuruc világ

Forrás: 

Köpeczi Béla, R. Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc. Osiris, Budapest, 2004 (Millenniumi Magyar Történelem. Életrajzok).

Rákóczi Ferenc: Vallomások, emlékiratok.