Rajtam kívül egész Magyarországon nem volt barátja: Bercsényi Miklós élete

A Felvidéken született magyar gróf sokáig a Habsburgok szolgálatában ért el komoly katonai sikereket, mégis a Rákóczi-szabadságharc hőseként vonult be a történelembe. Ehhez egy különleges találkozás kellett 1696-ban. Az akkor 31 éves Bercsényi, Ung vármegye főispánja ebben az évben találkozott Sáros vármegye főispánjával, a csupán 20 éves Rákóczi Ferenccel. A korkülönbség ellenére szoros barátság szövődött közöttük. 

II. Rákóczi Ferenc az emlékirataiban így írt a megismerkedésükről: „Váraink közelsége miatt gyakran meg is látogattam őket, s így vadászás közben, a megnövekedett bizalomtól szorossá vált és elmélyült barátságunk, mely gyakran késztetett arra, hogy én elsoroljam az én gyötrelmeimet, ő az övéit, hiszen mindketten orvoslást kerestünk rájuk. 

Bercsényi a következő évben még részt vett Habsburg oldalon a hegyaljai felkelés leverésében (a felkelés vezetésére Rákóczit akarták megnyerni, de ő akkor még határozottan nemet mondott), ám fokozatosan szembe fordult a császári udvarral és 

Miután 1701 tavaszán egy elfogott levélből Bécsben is értesültek a szervezkedésről, Rákóczit a bécsújhelyi börtönbe zárták, Bercsényi pedig Lengyelországba menekült. A két barát aztán Rákóczi sikeres szökése után ott tervezte tovább a nemesi felkelést. 

A száműzetés idején még szorosabbá vált a kapcsolatuk, Rákóczi egy esetben mély együttérzéssel írt az emlékirataiban a lengyel emigrációban szenvedő Bercsényiről: 

a lélek elérzékenyüléséből fakadó könnyeket baráti nevetés és tréfálkozás váltotta föl, mely mégis hirtelen együttérzéssé változott. Erre valóban nagyon is méltó volt állapota, melyet lesoványodott arca, szemgödréből alig látszó szeme, hosszú szakállú, sötétlő arcán az uralkodó sárga szín, német mellényből és lengyel köpenyegből álló rongyos ruházata is jelzett.”

A fejedelem kedvelte Bercsényit, barátként, harcostársként tekintett rá, ám tisztában volt megosztó személyiségével. Azzal is, hogy sokan azt gondolták, a nála jóval idősebb Bercsényi irányítja őt. „Őt mindenki ismerte, engem pedig csak kevesen, s azok is fiatalságomra való tekintettel képtelennek tartottak katonai és politikai tanácsra, s ezért mindent a grófnak tulajdonítottak.” Rákóczi az emlékirataiban részletesen elemezte harcostársának jellemét. 

Bizalmas érintkezésben meggondolatlanul maró és gúnyos volt, komoly dolgokban könnyelmű, a szemrehányásban csípős és megvető. Konokul tisztelte saját véleményét, de többnyire megvetette a másokét.” 

II. Rákóczi Ferenc ugyanakkor úgy vélte, Bercsényi sokszor tétovázó volt, „elméjének nagy kiterjedése miatt határozatlan és bizonytalan”, és azt sem hallgatta el, ha Bercsényit kudarc érte, rendszerint másokat okolt miatta. Az emlékirataiban is egyértelművé tette, hogy harcostársát barátságból és szeretetből támogatta. 

Arra is magyarázatot adott, miért vélték sokan kapzsinak a grófot. „A közvélemény azt vetette Bercsényi szemére, hogy fösvény, kapzsi és kincseket gyűjt, de erre ő képtelen volt. Takarékoskodónak tartották, mert nem fordított gondot arra, hogy megnyerje a többiek szeretetét, és azt hitte, hogy velem együtt elegendő önmagának. Ezért rajtam kívül egész Magyarországon nem volt barátja.” Rákóczi úgy tapasztalta, Bercsényi gróf hiába kapott a részéről előjogokat, „sohasem vettem észre, hogy vétett a tisztelet és engedelmesség ellen.”

Érdekes tudósítást írt Bercsényiről a nagyhatalmú francia diplomata, Jean-Louis d’Usson de Bonnac márki, aki XIV. Lajos király udvarába küldte a következő sorokat róla: „Bercsényi gróf körülbelül harmincnégy éves, kövér, kevéssé előnyös termetű férfi. Rákóczi fejedelem valamennyi generálisa közül láthatóan iránta van legnagyobb bizalommal. Bercsényi gróf figyelmes, mélyen gondolkodó parancsnok, aki csak hosszú megfontolás után hajtja végre vállalkozásait; 

ő volt a morvaországi Vág mellett állomásozó csapatok parancsnoka.” 

Bercsényi gróf nyolc éven át bátran harcolt a szabadságharc csatáiban, az 1708-ban kitört pestisjárványtól viszont mélységesen tartott. Rákóczi is megemlítette, hogy amíg ő a haditáborban maradt, Bercsényi Zemplén váraiban keresett menedéket, s egyik erődből a másikba költözött, hogy elkerülje a fekete halált. „De úgy látszik, ez a betegség mindenüvé követte, és azok között tört ki, akik legközelebb kerültek hozzá, míg az én táboromban senkit sem támadott meg” – emlékezett Rákóczi.

A felkelést lezáró, gyászos szatmári béke után Bercsényi generális Lengyelországba vonult, ahol még hosszú éveken át fáradhatatlanul kereste azokat a külföldi szövetségeseket, akiknek támogatásával újra fegyvert foghatott volna Habsburgok ellen. 

Bercsényi háromszor házasodott, az első kapcsolatból született a fia, László, aki később a francia udvar szolgálatába szegődött, és a lánya, Zsuzsanna. A második felesége, Csáky Krisztina a szabadságharcban is részt vett, majd követte férjét a száműzetésbe, és Rodostóban érte a halál 1723-ban. A harmadik felesége, Kőszeghy Zsuzsanna, az elhunyt asszonya udvarhölgye volt. A Rákóczihoz hű egykori generális végül Rodostóban halt meg 1725 novemberében, 59 éves korában. Ma már, a fejedelemmel együtt, Kassán alussza örök álmát…

Nyitókép: Bercsényi Miklós gróf, II. Rákóczi Ferenc hű harcostársa. Forrás: MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye

(Következik: Merényletek, balesetek a fejedelem életében.)

Forrás: 

Köpeczi Béla, R. Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc. Osiris, Budapest, 2004 (Millenniumi Magyar Történelem. Életrajzok).

Rákóczi Ferenc: Vallomások, emlékiratok.