A bizonytalanság időszakában az énekes komoly lelki támaszt kapott. Grácián ferences testvérrel Sümegre zarándokoltak, ahol a Fájdalmas Szűzanya oltára előtt imádkoztak, és Ákos felvette a betegek szentségét, közismert nevén az utolsó kenetet is. Saját bevallása szerint
kontrollmániás személyisége ellenére a műtét előtti napon teljes, addig soha nem tapasztalt békesség szállta meg, és teljesen át tudta adni magát a gondviselésnek és az orvosok szakértelmének.
Az operáció végül minden szempontból sikeres volt, az énekes már a műtőből kifelé menet is a saját hangján beszélt. A későbbi szövettani leletekből derült ki, hogy a beavatkozás valóban az utolsó pillanatban történt, ugyanis a daganat már mindössze egy milliméterre volt a pajzsmirigy tokjától. Bármilyen halogatás végzetes lehetett volna, ehhez képest a műtét utáni vérleletei már tökéletes eredményt mutattak, mintha a szerv felét el sem távolították volna.