Súlyos lopás áldozata lett Emmanuel Macron: több százezer euróval lett vékonyabb a francia elnök tárcája

Franciaország elnöki palotájának főkomornyikját letartóztatták, miután két év alatt több száz antik porcelán- és ezüsttárgy tűnt el a palotából.


Franciaország elnöki palotájának főkomornyikját letartóztatták, miután két év alatt több száz antik porcelán- és ezüsttárgy tűnt el a palotából.


„Ez egy zűrzavar” – árulta el egy korábbi francia diplomata a Politiconak, miután totális bizonytalanságba taszították a francia elnök belső körét.


A francia elnök szerint az Egyesült Államok jogosan oldotta fel az ukrán rakétahasználatra vonatkozó korlátozásokat, mivel Oroszország eszkalálta a háborút.



Mindezt az európai katonák Ukrajnába küldésének felvetése és a magzatgyilkosság alkotmányba emelése után.


Elsőként Emmanuel Macron vetette fel a nyugati szárazföldi csapatok ukrajnai telepítésének kérdését.


„Emmanuel Macron a hadvezért játssza, de a gyermekeink életéről beszél ilyen hanyagsággal” – reagált Marine Le Pen a francia elnök kijelentésére.


Macron az EU-csúcs után azt mondta: Orbán Viktor csütörtöki döntése a megállapodás blokkolásáról „tisztességtelen”.


A francia elnök azt is kijelentette, „osztozunk Izrael fájdalmában, és osztjuk azt a szándékát is, hogy megszabaduljon a terrorizmustól”.


„Mi saját tapasztalatainkból tudjuk, hogy semmi sem igazolhatja a terrorizmust” – hangsúlyozta.






