„Kicsinyesség, mögöttes játszmák” – ezt üzenték a magyar legendának, miután kiöntötte a szívét

Hosszas mérlegelés után döntött úgy, hogy megtöri a csendet.


Hosszas mérlegelés után döntött úgy, hogy megtöri a csendet.


„Azt kívánom a többieknek, hogy ez ugyanannyira tüzelje fel őket, mint engem.”



Lapunknak nyilatkozott a legendás szövetségi kapitány.


A klub a közösségi oldalán tájékoztatott.


Mintha csak nekünk találták volna ki.


Varga Zsolt kiemelte, nagyon büszke a játékosaira, akik elindultak egy saját úton, s ebben hatalmas szerepe van a szeretetnek.


Az elődöntőben az olimpiai címvédő szerbek várnak a csapatra.


A mieink bejutottak a legjobb nyolc közé.


Női válogatottunk után férfi nemzeti csapatunk is legyőzte Japánt.


„A horvátok láthatóan már más állapotban vannak.”


Az FTC története során ötödször hódította el a Szuperkupát.


A férfi vízilabda-válogatott mérkőzése, a birkózás, az öttusa és a tekvondó is tartogat izgalmakat.







