„Kicsinyesség, mögöttes játszmák” – ezt üzenték a magyar legendának, miután kiöntötte a szívét

2026. január 31. 16:10

Zalánki Gergő nem vett részt az Európa-bajnokságon. A magyar ikon a közösségi oldalán mesélt az elmúlt időszakáról, a szurkolók pedig reagáltak rá.

2026. január 31. 16:10
null

Ahogyan arról beszámoltunk, a magyar vízilabdasport legendás alakja, Zalánki Gergő a közösségi médiában hosszú nyilvános posztban foglalta össze az elmúlt két és fél évét. A világbajnok és Európa-bajnok vízilabdázó az olimpia utáni nyarat pihenéssel töltötte, előre egyeztetetten nem vett részt a tavalyi szingapúri világbajnokságon, ám a januári Európa-bajnoksághoz közeledve jelezte, hogy készen áll a visszatérésre. Ennek ellenére nem volt tagja a Belgrádban ezüstérmet szerző válogatottnak.

  • Facebook-bejegyzését és a hozzátartozó kommentjét tartalmi változtatás nélkül közöljük, utána pedig megmutatjuk a szurkolók reakcióját!

„Az utóbbi időben sok kérdést kaptam azzal kapcsolatban, mi történt, miért nem vagyok a magyar válogatott tagja. Mivel a helyzet számomra sem volt egyértelmű, nem szerettem volna beszélni róla.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Itt egy újabb közvélemény-kutatás: nyílik az olló Orbán és Magyar között (grafikon)

Itt egy újabb közvélemény-kutatás: nyílik az olló Orbán és Magyar között (grafikon)
Tovább a cikkhezchevron

Hosszas mérlegelés után azért döntöttem úgy, hogy most megszólalok, mert fontosnak tartom, hogy elmondhassam az én nézőpontomat.

2023 nyarán, a Los Angeles-i Világkupát megelőzően – a válogatottal dolgozó sportpszichológus javaslatára – felvetődött, hogy az olimpia után egy nyarat feltöltődés céljából a családommal töltsek. Ezt a döntést nem egyedül hoztam meg, a szövetség is támogatott. A vízilabdában ez egy elfogadott gyakorlat, így a döntés látszólag nem volt kockázatos.

A 2024-es év számomra rendkívüli pszichés terheléssel járt: klubom, a Pro Recco csődbe ment, és teljes bizonytalanságban készültem az olimpiára. Ebben a helyzetben a korábban egyeztetett pihenő már nem kényelmi döntés volt, hanem a lelki stabilitásom megőrzését segítette elő. Meggyőződésem, hogy hosszú távon ez a válogatott érdekeit is szolgálta, hiszen a megfelelő teljesítményhez – különösen ezen a szinten – elengedhetetlen a szellemi rekreáció.

A pihenő megkezdésével egy időben a kommunikáció hangneme megváltozott, majd idővel teljesen megszűnt. A bő keret összetartásaira sem kaptam meghívót, illetve lehetőséget arra, hogy bizonyítsak. Szakmai indoklás nélkül maradtam ki az Európa-bajnokságról is.

Többször próbáltam választ kapni arra, mi a konkrét oka ennek a kialakult helyzetnek, mit tehetek azért, hogy ez megoldódjon.

Különösen nehéz volt megélni, hogy utólag vitatott lett a korábban mindenki által elfogadott döntés, miszerint elengedtek erre az időszakra, majd ez később indokként szolgált arra, hogy ne térhessek vissza. Mindez azért is érthetetlen számomra, mert a sportágban a múltban és jelenleg is több játékos él(t) hasonló lehetőséggel, és ez soha nem jelentett problémát.

Ez a kettős mérce bizonytalanságot kelt bennem, és megkérdőjelezi mindazt, amiért hosszú éveken át dolgoztam.

A vízilabda az életem. Aki ismer, tudja, mennyire komolyan veszem, minden gondolatom e körül forog, és rengeteg erőfeszítést tettem azért, egészen kiskorom óta, hogy erre a szintre eljussak. A klubomban, ahol lehetőséget kapok, mindent megteszek a csapat jó teljesítményéért: a motivációm megvan, a munkába vetett hitem erős. Amit hiányolok, az a tiszta és őszinte kommunikáció.

Nem támadni szeretnék, hanem megértetni: a mentális egészség nem kiváltság, hanem alapfeltétel. Hiszem, hogy a magyar vízilabda akkor lehet igazán erős, ha ebben nincs különbség játékos és játékos között.”

A magyarok legendája, Zalánki Gergő nem vett részt az Európa-bajnokságon
A magyarok legendája, Zalánki Gergő nem vett részt az Európa-bajnokságon (Fotó: Zalesz/Facebook)

A szurkolók üzentek a magyar legendának

„Szia! Én személy szerint elképzelni nem tudtam, miért nem vagy válogatott. De köszönöm, hogy tudattad velünk, ezt azt gondolom, az egész nép nevében megtehetem. És kívánom, hogy a világ egyik, ha nem a legjobb balkezese, legyen ott Los Angelesben. És VELED együtt legyünk olimpiai bajnokok. Magyar színekben természetesen.”

„Szia! Mint kívülálló: nem tartom szerencsésnek ezt a posztot a Facebookon. Ezt neked kell megbeszélned face to face Varga Zsolttal. Nem gondolom, hogy egy itteni beírás segítene a helyzeten.”

„Nehéz külső szemlélőként hozzászólni, de az biztos, hogy mi szurkolók nem felejtettünk el. Várjuk, hogy ismét lássunk a válogatottban a profi bal kezeddel és elhivatottságoddal együtt!”

„Teljes döbbenet számomra, hogy ilyen megtörténhet. A világ egyik legjobb pólósa... Sajnos nem Varga Zsolton fog múlni ez már magasabb szinteken mozog, de mindenképp hiányzik a válogatottból, de nagyon...”

„Kicsinyesség, mögöttes játszmák, kivételezettek, hungaricum, ami zajlik. Ne add fel, csak ne itthon folytasd!”

„Hogy mennyire fontos a mentális stabilitás, szerintem nem kérdés. A döntő épp azon úszott el, hogy a srácok teljesen szétestek fejben. Egyszerűen döbbenetes volt számomra is, mint sokunknak, hogy nem vagy a keretben. Nagyon-nagyon hiányoztál a csapatból.”

Fotó: Zalesz/Facebook

 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DeGar
2026. február 01. 22:41
Több mint érdekes, hogy Miláknak úszóként úgy is könyörögnek, hogy fél éve csak a súlyos milliókat veszi fel, pedig még a környékére sem ment az uszodának. Nem hinném, hogy Zalánki a kihagyás alatt elfelejtett vizilabdázni, jól jött volna az EB-n, nekem egészen más volt a benyomásom, mint egykor a Kemény csapatról.
Válasz erre
0
0
ekeke1
2026. február 01. 08:30
Már bocs, de mióta kikerült a válogatottból, Zalánki mikor, hol , milyen játékával bizonyította hogy még mindig a korábbi világklasszis? Mert Mandics mikor kirúgták és megalázták Belgrádban, eljött a Fradiba és többszörös BEK győztes lett, a szerb válogatottban pedig sajnos éppen most láthattuk hogy változatlanul a világ legjobbja. Na de Zalánki?
Válasz erre
0
0
Búvár Kund
2026. január 31. 19:40
Nagyon sajnálom, hogy nem volt ott. Azzal a szurkolóval értek egyet, aki azt írta, hogy nem facebook üzengetéssel, nem levelezéssel, nem az üzengetés bármilyen módjával fog ez megoldódni, hanem személyes találkozóval. Talán legelső alkalommal is így kellett volna már. Odaállni a szövetségi kapitány elé, és megmondani szemtől szembe, hogy Zsolt, készen állok, számíthatsz rám! Nem csak úgy "jelezni". Nekem ez tiszteletlenség, bármilyen jó játékos. Sztem Benedek Tibi, vagy Varga Dániel sosem csak "jelezte", hogy készen áll.
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!