Nagyra értékeltük a magyar EU-elnökséget – moldovai külügyminiszter a Mandinernek

A moldáv emberek többsége tudja, hol szeretné látni a saját és gyermekei jövőjét – vallja Mihai Popșoi. Interjú a moldovai külügyminiszterrel.

A moldáv emberek többsége tudja, hol szeretné látni a saját és gyermekei jövőjét – vallja Mihai Popșoi. Interjú a moldovai külügyminiszterrel.
„Trump elnök az első 100 napja alatt többet tett az amerikai-magyar kapcsolatok helyreállításáért és megerősítéséért, mint bármely kormány az elmúlt időben” – üzente meg honfitársa a bukott diplomatának.
Nagyon ki vannak akadva az áram nélkül maradt spanyolok a baloldali pártkinevezett Beatriz Corredorra.
A szélsőségesen magyarellenes Donald Tusk is megszólalt az ügyben.
Trump a legnagyobb fordulatot az ukrajnai háború lezárásáról szóló béketárgyalások megkezdésével hozta – amit a magyar jobboldal már évek óta hangsúlyoz.
Donald Trump a kampányában megígérte, hogy megreformálja a washingtoni bürokráciát. Tartja az ígéretét. Hajdú Tímea írása.
Az orosz elnök szerint Trump határozott politikája gyorsan érvényesül majd, és a kontinens vezetői alkalmazkodni fognak.
A Tusk-kormány számára a demokratikus normák csak addig fontosak, amíg saját politikai érdekeik szolgálatában állnak.
Bóka János szerint a magyar uniós elnökség megmutatta, hogy van egy patrióta, konzervatív európai alternatíva is a kontinens számára.
Azt javasolta: végre nézzenek körbe, mert egy új világot fognak maguk körül találni!
Ahogy az új amerikai vezetés a hazája boldogulását teszi az első helyre, úgy Európának s benne Magyarországnak is így kell tennie. Kacsoh Dániel írása.
Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter szerint a változást a Patrióták frakciócsoport hozhatja el.
Trump nemzeti politikája egyértelmű terjeszkedési szándékot jelez, amely nem békét hozna, hanem újabb konfliktusokat teremtene.
Felcsútról is szót ejtett a miniszterelnök India kapcsán.
ÉN CSAK LEÍRTAM… – A neomarxista woke-elmebajok háttérbe szorulnak, visszatér a normalitás.
Ez nem egy szép örökség, így nem csoda, hogy az amerikaiak többsége is nagyon várja már január 20-át!
Soha nem látott méreteket öltött a korrupció Ukrajnában, miközben a háború sújtotta ország nemzetközi támogatásának fenntarthatósága egyre inkább megkérdőjeleződik.
Január elsejétől veszi át Magyarországtól Lengyelország a soros elnökséget.