Vedd személyesnek!

Mémként terjed a közösségi oldalakon az a minapi videó, amelyen Donald Trump amerikai elnök egy férfiparfümmel befújja Szíria egykori terroristából, bocsánat, muszlim milicistából lett új elnökét; majd pedig azt kérdezi a láthatóan zavarba jövő, félszegen mosolygó, szemét lesütő exhadúrtól, hány felesége is van. A válasz – „egy” – után Trump nevetgélve, Szíria elnökét hátba veregetve hozzáteszi: „Nálatok, srácok, ezt soha nem lehet tudni.” Az egyszerre szórakoztató és meghökkentő jelenetsor akkor történt, amikor az Egyesült Államok gyakorlatilag a szövetségesévé emelte Szíriát – az éledező Iszlám Állam elleni harcban –, amely fejlemény évtizedeken keresztül elképzelhetetlen lett volna. 

Íme Trump és a trumpizmus fél percben. Az előbb az amerikai pártpolitikát teljességgel megváltoztató, majd pedig a világpolitikában is szinte napról napra szokatlan helyzeteket előállító elnök kapcsán elfogynak a hagyományos politológiai közhelyek, és új – vagy épp csak a régmúltból ismert – fogalmakat kell elővenni, hogy értelmezni tudjuk személyiségét és cselekvéseit. A populizmust most hagyjuk is: az inkább csak a kritikusok által és részükről is degradálóan használt kifejezés elmaszatolja a tényt, hogy a trumpi „populizmus”, bárhogy nézzük is, valójában az amerikai átlagpolgárok valós mindennapi problémáira, aggodalmaira és vágyaira reflektál – a munkahelyek és a gyártás hazahozatalától az illegális migráció felszámolásán át a mindennapi életbe és értékrendbe beavatkozó progresszív túlkapások elleni fellépésig.