Hajszálon múlott a tragédia: Tiborcz Dániel gyorskorcsolyázó hatalmasat esett

Az orvosi vizsgálatokat követően a szakmai stáb úgy döntött, Tiborcz Dániel a délutáni programban nem áll rajthoz.


Az orvosi vizsgálatokat követően a szakmai stáb úgy döntött, Tiborcz Dániel a délutáni programban nem áll rajthoz.


Marco Rossi a magyar labdarúgó-válogatott történetének harmadik legsikeresebb edzője. Bízhatunk abban, hogy irányításával az őszi vb-selejtezőkön újra a régi arcát mutatja majd nemzeti csapatunk.


Imre Bence tavaly nyár óta a világ legerősebb kézilabda-bajnokságában szerepel. A fiatal tehetség első Bundesliga-idényéről mesélt lapunknak.


Ő az első magyar, aki fedett pályás síkfutó-kontinensbajnokságot nyert. Molnár Attilával a 400 méteren szerzett történelmi aranyérme után beszélgettünk.


Molnár Attila a fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon 400 méteren szerzett aranyérmet, ezzel 1985 óta az első magyar futóként állhatott a dobogó legfelső fokára.


A 20 éves Simon Petra a Mandinernek nyilatkozott.


Három éve Tokióban férfi- és női válogatottunk is bronzéremmel zárt, Párizsban meg kellett elégednünk két pontszerző hellyel. A Magyar Vízilabda Szövetség szerint új fejezet indul a sportágban, és már kitűzték a következő időszak céljait.



Vonattal mentek volna a meccs helyszínére, oda sem értek volna.


Már csak négy válogatottnak van esélye a végső győzelemre!


Bírói hibára hivatkoznak.


A magyar futball ismert alakjait kérdeztük arról, hogyan élték meg drámai fordulatokat sem nélkülöző szereplésünket az Európa-bajnokságon, és mit látnak a hátterében.


Két negyeddöntő párosítása már kialakult a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon.

Győzelem ide vagy oda, a Vegas.hu Eb-sportfogadói mindannyian esélyesek az 50 milliós fődíjra.

Akad olyan német portál, amely arra panaszkodik, hogy nem jön ki a matek az Eb-kapcsán. Például a városok pluszbevételét csökkenti, hogy a foci iránt nem érdeklődő turisták pár hétig elkerülik az események helyszíneit. Ugyanakkor a hosszabb távú ismertség növekedése és a nemzeti büszkeség is nagyon fontos, bár ezeket nehéz számszerűsíteni.


Holló Balázs, illetve a férfi és a női 4x200 méteres gyorsváltó is ezüstérmet nyert hétfőn a belgrádi úszó Európa-bajnokság nyitónapján.


A Szimcsák Mira, Fábián Bettina, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf összeállítású magyar csapat aranyérmet nyert szombaton a nyíltvízi úszók váltóversenyében a belgrádi vizes Európa-bajnokságon.


Szeretne olcsón kijutni a németországi foci-Európa-bajnokságra és élőben nézni a mérkőzéseket? Összeszedtünk néhány nem feltétlen magától értetődő tippet. Ezek segíthetnek abban, hogy kijussunk az Eb-re kis költségvetéssel is.


A Marco Rossi által kijelölt, Európa-bajnokságra készülő keretben hat olyan labdarúgó van, aki már a harmadik kontinenstornájára készül. Bemutatjuk mi történt velük Bordeaux-tól Kölnig.


Jonathan Wilson, a Futballforradalmak című taktika- és stratégia-történeti könyv szerzője hazánkba látogatott, beszélt a magyar válogatottról is.
