Káosz az Eb-n: komoly bajba került a holland válogatott az elődöntő előtt
Vonattal mentek volna a meccs helyszínére, oda sem értek volna.
Szakértőket kellett bevonni.
Nyitókép: BOON
A Borsod Online beszámolója szerint vasárnap este a miskolci Lyukóvölgyben az egyik családi házba a kutyák csontokat vittek be, az állatok gazdái pedig egyből gyanakodni kezdtek, hogy azok emberi maradványok. Rögtön hívták is a segélyhívót, keddre pedig kiderült, hogy az ebek valóban emberi csontokat vittek haza.
Zupkó Jázmin, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a Borsod Online-nak elmondta,
a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit, jelenleg bűncselekményre utaló nyom nem merült fel.