Magyar Péter bebizonyította: Gyurcsánnyal és Sorossal áll egy oldalon
Mint ismert: a Tisza-párt elnöke támogatja, hogy azonos nemű szülők gyereket fogadjanak örökbe.
Mint ismert: a Tisza-párt elnöke támogatja, hogy azonos nemű szülők gyereket fogadjanak örökbe.
Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke levélben tette fel a kérdést: mely részjelentést készítette a Transparency International Magyarország?
Az Amnesty International Magyarország Egyesület 17 millió forintnyi támogatásban részesült a German Marshall Fundtól. Ugyanez a szervezet tűnt fel a Partizán, az ellenzék és a Budapest Fórum környékén.
A Pesti Srácok lerántja a leplet.
A Magyar Nemzet azt szerette volna megtudni, milyen üzleti kapcsolatban állt az A-Híd Zrt. a Sunstrike Hungary Kft.-vel, amely Vig Mór érdekeltsége, illetve honnan származott a több mint egymilliárd forint.
A Magyar Nemzet arról ír, hogy a gyanú szerint számlagyárat működtető Vig Mór már más ügyben is a nyomozók célkeresztjébe került.
A baloldali politikusokkal jó viszonyt ápoló Vig Mórral szemben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt folyik eljárás.
Senki nem tud semmit, csakhogy ott a valóság.
Meglepő kijelentést tett Szaniszló Sándor.
A Magyar Nemzet információi szerint nemi erőszak-ügy áldozatát akarta lefizetni az Amnesty-vezér testvére.
Egyre nagyobb botrány bontakozik ki a jogvédő szervezet körül, a szálak pedig nem meglepő módon Gyurcsány Ferenc felé vezetnek.
A több száz milliós számlagyár működtetése mellett egy komoly csalási ügyben is részt vett a vád szerint Vig Dávid fivére.
Vig Dávid, a szervezet igazgatója korábban hathatós intézkedéseket követelt a korrupcióellenes harccal összefüggésben.
A papíron „jogvédő” NGO vezetőjének közösségi oldalán valósággal hemzsegnek az efféle bejegyzések.
A lebukott számlagyáros testvére élen járt Magyarország lejáratásában.
Vig Dávid neve már jó ideje ismert a Soros Györgyhöz köthető civil szervezetek berkeiben.
Vig Mór lehet az a praxisától eltiltott ügyvéd, akivel szemben üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás elkövetésének gyanúja miatt folyik büntetőeljárás.
A szakértők szerint Európában szükség van a Nyílt Társadalom Alapítványok pénzére.