A Nyugatnak Ukrajna „hosszú távú támogatására kell felkészülnie” a NATO-főtitkár szerint

2023. március 23. 12:40
Stoltenberg szerint akár élet kioltására is alkalmas eszközök szállításával is támogatni kell Kijevet.

Jens Stoltenberg a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban kifejtette: Ukrajnában felmorzsoló jellegű háború folyik, és emiatt arról is szó van, hogy megvan-e az ipari kapacitás a támogatás fenntartására. Stoltenberg szerint a háború intenzitására jellemző, hogy Ukrajna jelenleg a nyugati gyártókapacitást meghaladó mennyiségű, napi 4-7 ezer tüzérségi lövedéket használ. Oroszország 20 ezer tüzérségi lövedéket vet be naponta az ukrajnai hadszíntéren, és önkényuralmi rezsimektől, köztük Irántól és Észak-Koreától próbál még több fegyvert beszerezni – mondta az észak-atlanti szövetség főtitkára. Hozzátette: Ukrajnát képessé kell tenni támadó hadművelet indítására és területek visszafoglalására.

Kiemelte ugyanakkor, hogy

a NATO nem részese a konfliktusnak, és a tagállamok saját hatáskörükben döntenek a fegyverszállításokról.

Jens Stoltenberg kijelentette: várakozása szerint a júliusi vilniusi NATO-csúcsértekezleten a szövetségesek kötelezettséget vállalnak arra, hogy hazai össztermékük (GDP) legalább 2 százalékát védelmi kiadásokra fordítják.

Politico: egyáltalán nem biztos, hogy az EU el tudja látni lőszerrel az ukránokat

(MTI)

Nyitókép: Kenzo Tribouillard / AFP 

Összesen 49 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés