Éberség, elvtársak! Vegyünk példát Egri Viktorról!

2023. március 22. 15:00
Ne hagyjuk, hogy a kormánypropaganda elhitesse velünk, hogy olyat látunk, ami nincs! Ne féljünk észrevenni a körülöttünk lopakodó fasizmus jeleit!

Be kell ismernem, tévedtem Egri Viktorral kapcsolatban. Amikor először olvastam a Fradi és az Újpest hétvégi derbijén látott szurkolói koreográfiáról szóló (azóta sajnos törölt) bejegyzéseit, arra gondoltam, mindössze felkészületlenségből, netán érzelmeitől vezérelve látott bele orosz zászlót a nézőtéren megjelenített fehér-kék-piros színekbe.

De harmadik (szerencsére jelenleg is látható) posztját olvasva már szinte biztos vagyok benne, hogy nem erről van szó. Bár a bejegyzés elsőre kínos magyarázkodásnak tűnik, aki értő módon olvassa, látni fogja, hogy Egri úr rendkívül fontos körülményekre hívta fel a figyelmünket.

Persze az oroszbarát jobboldali propaganda, valamint a szurkolók azonnal támadásnak beillő mentegetőzésbe kezdtek, mondván, a koreográfiával csak a ferencvárosi drukkerekkel hagyományosan jó barátságot ápoló Rapid Wien szurkolói csoportja, a Tornados alapításának 35 évfordulójáról emlékeztek meg.

Nem, nem orosz zászlót mintázott a Fradi-szurkolók koreográfiája

Néhányan egyenesen azzal érveltek, hogy a csíkok nem is vízszintesen sorakoztak; nyilván úgy vélték, ezzel sikerül nevetségessé tenni azt, aki az orosz nemzeti színekre asszociál, de arra nem gondoltak, hogy

rengeteg munkában megfáradt ember az oldalára dőlve nézi a tévét!

Hogy a meccs vasárnap volt? Van ám, aki akkor is dolgozik!

A kormánypropaganda érvei persze nagyon meggyőzőnek tűnhetnek, de a helyzet nem ilyen egyszerű. Egyrészt a Rapid eredeti, több mint száz éve lecserélt klubszíneinek ismerete olyannyira nem az alapműveltség része, hogy még labdarúgással foglalkozó sportújságírótól sem fair számon kérni ilyesmit.

Másrészt, ahogy azt Egri úr is leírta, „a bécsi ultracsoport saját maga általában sokkal kevésbé markánsan használja a piros és a kék színeket, mint amit ezen a magyar élőképen látni lehetett”.

Jó, ez mondjuk pont nem igaz.

Legalábbis ha megnézzük a Tornados Rapid weboldalára feltöltött képeket, vagy beírjuk a Google képkeresőjébe, hogy „Rapid Wien choreo” vagy „Rapid ultras choreography”, bőven fogunk találni példát arra, hogy a bécsi szurkolók rendszeresen és kifejezetten „markánsan” használják az itt is látott koreográfiát. De nem is ez a lényeg! 

Egri úr legutóbbi magyarázkodásában bejegyzésében például bölcsen felveti a lehetőségét, hogy „a ferencvárosi drukkerek nemcsak-hogy nem tettek meg mindent a félreértések elkerüléséért, hanem tudattalanul vagy tudatosan rá is játszottak erre”. Azt ugyan nem tudom, hogy hogyan lehet valamire „tudattalanul rájátszani”, de maximálisan egyetértek! 

Egyben értetlenségemet kell kifejeznem azzal kapcsolatban,

hogyan lehetséges, hogy Szlovénia még mindig nem függesztette fel nemzeti lobogójának használatát?!

Azt gondolom, a félreértések elkerülése érdekében ez volna a minimum egy (valóban) európai országtól. 

„Ne vitassuk el a lehetőségét annak sem, hogy ez a számítás meg is történt, és esetleg ugrásra készen várták, hogy ki szalad bele az előretartott késbe, melyik libsin lehet majd élcelődni az állami pénzen kitartott propagandisták felületein” – írja Egri úr, akivel ismét csak egyetérteni lehet.

Én is szinte biztos vagyok benne, hogy az egész koreográfia alapvetően

egy cinikus provokáció, amelynek egyetlen alantas célja volt, hogy a liberálisokat (és főként Egri Viktort) csapdába csalják, majd jól kinevessék.

Persze lehet azzal jönni, hogy a Fradi-drukkerek öt éve ugyanezzel a gesztussal üdvözölték bécsi barátaikat, de ez csak azt bizonyítja, hogy mindezt már jó régen eltervezték. Csak hát elsőre nem jött be, mert annyira amatőrök voltak, hogy nem várták meg vele a putyini agressziót. De most végre összeálltak a csillagok, az orosz-ukrán háború közepén épp 35 éves lett egy baráti szurkolótábor, amelynek alternatív színeivel lehetséges az orosz zászlóra utalgatni. Természetesen ki is használták a helyzetet!

Én egyébként nem zárnám ki azt sem, hogy nem is a szurkolók, hanem maga a klub elnöke, Kubatov Gábor volt az ötletgazda, de

még azt is el tudom képzelni, hogy maga ORBÁN VIKTOR eszelte ki az egész tervet!

A propagandisták pedig tollaikat hegyezve várták Egri úr Facebook-bejegyzését, hogy aztán kegyetlenül kigúnyolják. (Az Egri urat ért jobboldali médiatámadás egyébként fényesen igazolta a fenti prófétai mondatot.)

Egri úr arra is felhívja a figyelmet, hogy a Fradi az előző években ukrán-orosz fordulatot hajtott végre. Az átlagember talán észre sem vette, de a kormány kedvenc csapata, igazodva a politikai csapásirányhoz, 2021-től valóban elkezdte leépíteni az ukrán vonalat, ugyanis távozott tőlük Szerhij Rebrov, a Fradival zsinórban három bajnoki címet nyerő, és az együttest először az Európa-liga, majd a Bajnokok Ligája csoportkörébe vezető sikeredző.

Ne tévesszen meg senkit az az apróság, hogy a Fradi tájékoztatása szerint Rebrov maga mondott fel, hiszen jól tudjuk, hogy megy ez! Ha tényleg ő akart volna elmenni, valószínűleg nem arab csapathoz igazol, ahol nagyságrendekkel több pénzt tehet zsebre, mint a zöld-fehéreknél.

De ez csak az első lépés volt! Egy köztes megoldást (az osztrák Peter Stögert) követően 2021 decemberében a Fradi egyenesen az orosz válogatott volt szövetségi kapitányát, Sztanyiszlav Csercseszovot ültette le a kispadra. Arra azért láthatóan nagyon figyeltek, hogy a kinevezés még a háború kitörése előtt megtörténjen, és ezzel utólag védeni tudják a döntést.

De mivel sokakat még ez sem győz meg, kénytelen vagyok pár további gyanús dologra felhívni a figyelmet.

Tudták például, hogy a Fradit üzemeltető cég, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója egy bizonyos OROSZ Pál?

Gondolják, hogy véletlenül neveznek ki valakit ilyen névvel?

És azt tudják, hogy a Fradi jelenlegi keretéből két játékosnak, Xavier Merciernek és Giorgi Kharaishvilinek is OROSZLÁN a csillagjegye? Ne mondják, hogy ebben nincs semmilyen rejtett utalás! Csodálom is, hogy Egri úr nem vette észre.

Végül pedig lehet itt mentegetni a dolgot a szurkolók bécsi drukkerekkel ápolt barátságára hivatkozva, de könyörgöm, nem látja senki, hogy a Rapid egy OSZTRÁK csapat?! De hisz mindenki tudja, melyik ismert történelmi személyiség volt még osztrák. (Nem, nem Mária Teréziára gondolok!) Véletlen volna tehát ez a barátság? Nem hinném!

Egyszóval: éberség elvtársak! Vegyünk példát Egri Viktorról! Ne hagyjuk, hogy a kormánypropaganda elhitesse velünk, hogy olyat látunk, ami nincs! Ne féljünk észrevenni a körülöttünk mindenütt ott lopakodó fasizmus jeleit!

 

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 32 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés