Egri Viktor nem bír leállni, a sportújságíró továbbra is a fradisták „orosz zászlós” koreográfiáján kattog

2023. március 22. 16:18

Egri csak azért is köti az ebet a karóhoz, továbbra is fenntartja annak esélyét, hogy a ferencvárosi B-közép nem a Green Monsters-Tornados Rapid, hanem az orosz-magyar barátságot akarta megkoreografálni egy derbin.

2023. március 22. 16:18
null

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, a vasárnap esti Ferencváros-Újpest derbi elején a hazai szurkolók látványos élőképpel ünnepelték meg a bécsi Rapid ultráival fennálló barátságukat, melynek részeként az osztrák klub eredeti – piros és kék – színei is „előkerültek”.

Ráugrott a baloldal a színekre

A történetre szinte rögtön ráugrottak a baloldalon, a 444 vezetésével orosz propaganda megjelenítése miatt kezdték el bírálni a Fradi vezetőségét és az ultrákat. Miután azonban kiderült, hogy a szurkolók által kreált koreográfia hátterében mi is áll igazából, a magyarázkodás is gyorsan megindult. A 444 cikkében pédául azt írta: „nem nehéz belelátni a koreográfiába az orosz zászlót, akár azért, mert a Fradi kispadján orosz edző ül, akár ennél súlyosabb ok miatt.” 

Az oroszozás másik főkolomposa Egri Viktor volt

Egri Viktor még a meccs napján az alábbiakat írta Twitter-bejegyzésében (amit azóta egyébként eltávolított): „ FTC-Újpest: Vajon hogyan kell ezt értelmezni a jelenlegi világpolitikai helyzetben, annak ismeretében, hogy ezeket az élőképeket a klub illetékesei engedélyezik? Gondolom, az MLSZ nem tekinti politikai véleménynyílvánításnak”.

A sportújságíró bejegyzésében a svasztikáig és az árpádsávos zászlóig is eljutott.

„Mindig is ez volt. A 88 csak egy szám. A svasztika csak egy vallási jelkép. Az árpádsávos zászló csak egy a történelmi zászlók közül. Ez pedig csak a Rapid és FTC szurkolói közötti barátság élőképe” – fogalmazott később eltávolított bejegyzésében Egri.

A sportújságíró által Twitterre kiírt, majd később eltávolított bejegyzésekről készült képernyőképeket az alábbiakban tekintheti meg: 

*** 

Egri továbbra is köti az ebet a karóhoz

Érdekesség az ügy kapcsán, hogy Egri annak ellenére is ragaszkodik feltevéséhez, hogy a sajtóban már tisztázásra került: a stadionban a Green Monsters és a Tornado Rapid szurkolói csoport 15 éves barátságának megünneplése miatt jelenítették meg a baloldalon nagy port kavaró színeket.

Hiába ismerte el még a 444 is, hogy tévedett, Egri csak azért is kötötte az ebet a karóhoz, miszerint ő továbbra is fenntartja annak esélyét, hogy a ferencvárosi B-közép nem a Green Monsters-Torandos Rapid, hanem az orosz-magyar barátságot akarta megkoreografálni a derbin.

„Ha a ferencvárosi stadionban készült képet ma Európa lakosai egyesével megnéznék, jelentős többségük vélné azt, hogy itt egy az orosz-magyar barátságra történő utalást lát, egyszerűen azért, mert Európa jelenlegi gondolatcsatornáinak jelentős járatait az orosz-ukrán háború hírei töltik meg” – fogalmazott felvetése kapcsán Egri.

De a sportújságíró továbbment. Mint fogalmazott: „Ha akarom, tehát azt is állíthatom, de gondolni talán még inkább szabad, hogy

Egri szerint ugyanis még az is lehetséges, hogy a jobboldal csapdát állított a politikai paletta másik oldalán elhelyezkedők számára. „Ne vitassuk el a lehetőségét annak sem, hogy ez a számítás meg is történt, és esetleg ugrásra készen várták, hogy ki szalad bele az előretartott késbe, melyik libsin lehet majd élcelődni az állami pénzen kitartott propagandisták felületein” – vetette fel Egri.

„Ördögi” színek 

A sportújságíró azt is kétségbe vonta, hogy a Rapid Wien szurkolói csoportja koreográfiái során meg szokta jeleníteni a piros és a kék színeket. Szerinte a bécsi ultracsoport általában sokkal kevésbé markánsan használja a piros és a kék színeket, mint amit ezen a magyar élőképen látni lehetett. A probléma Egri véleményével kapcsolatban csupán az, hogy nem egészen állja meg a helyét, ugyanis – mint az alábbi fotókon is látható –, a bécsi csapat ultrái igenis erőteljesen használják az baloldal által „rettegett” színeket.

Noha Egri felvetésének megítélését olvasóinkra bíznánk, az alábbi képeken jól látható, hogy a Rapid Wien ultrái hogyan szokták megjeleníteni az említett piros és a kék színeket:

Forrás: Ultras Rapid
Forrás: Ultras Rapid

***

Forrás: Ultras Rapid
Forrás: Ultras Rapid

***

Forrás: Ultras Rapid
Forrás: Ultras Rapid

„Az orosz-ukrán háború itt van velünk, aki az ezzel kapcsolatos érzékenységgel nem számol az sokkal nagyobbat téved, mint az, aki nincs tisztában pár ezer ember közösségének szimbolikájával. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a Ferencváros egy olyan állam kegyeltje, amely amúgy is szövetségesei célkeresztjébe került legenyhébb megközelítésben is hintapolitikának mondható háborús kommunikációja miatt. És egy olyan csapat, amely az előző években ukrán-orosz fordulatot hajtott végre, amelyből ebben a szezonban az utolsó ukrán is eltűnt. Ha tévedtem, elnézést kérek. Ha igazam van, nem” – zárta mégis Facebook-bejegyzését Egri.

A sportújságíró említett írását teljes hosszában az alábbiakban tekintheti meg:

Nyitókép: YouTube

Összesen 189 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Biivisz
2023. február 10. 17:49
"Ha a ... képet ma Európa lakosai egyesével megnéznék, jelentős többségük vélné ..., hogy itt egy az orosz-magyar barátságra történő utalást lát ..." Túl sokat képzelsz te "Európa lakosairól" Viktor. Volna egy fogadásom, hogy a felük se tudná, milyenek az orosz nemzeti színek. (Sőt, a magyart sem. Az ukránt is csak azért, mert a komplett barom EU bürokrácia egy éve abba öltözik.) És még így is lehet, túl optimista voltam.
Biivisz
2023. február 10. 17:42
"ferencvárosi B-közép nem a Green Monsters-Torandos Rapid, hanem az orosz-magyar barátságot akarta megkoreografálni a derbin." És ha igen, akko' mivan??? Vélemény- és gondolatszabafság van, igaz-e?
Farkas Piroska
2023. február 08. 17:00
Ballibsikém ... nem véletlenül futtatja az ATV !!!
Boruss Demeter
2023. február 08. 12:07
Felhívnám Egri Viktor figyelmét arra a tényre, hogy az FTC Labdarúgó ZRt. vezérigazgatóját OROSZ Pálnak hívják.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!