Csercseszov: Nem tudom, miért menesztették Máté Csabát

„Nem tudom, hogy én megértettem-e már, ami a Fradinál történt” – fogalmazott az FTC korábbi vezetőedzője.

„Nem tudom, hogy én megértettem-e már, ami a Fradinál történt” – fogalmazott az FTC korábbi vezetőedzője.
Nemzeti hősökként fogadták a játékosokat.
Konkrét csapatot is emlegetnek, hol folytatja az edző.
René Joensen minden nap a nyolc órás műszak után jár edzésre.
„Bízzatok bennem, le fogjuk vonni a megfelelő konzekvenciákat minden szinten” – mondta a szurkolóknak a klub elnöke.
A vezetőedző a viccelődés mellett persze elmondta a véleményét a mérkőzésről is.
A Fradi vezetőedzője szerint az új játékosok megfelelően beilleszkedtek.
Kövesse a Facebookon!