Így pózolt közös szelfin Ujhelyi István a korrupciós botrányba keveredett Eva Kailivel
2023. január 13. 09:23
Korábban azt mondta, semmilyen személyes kapcsolatban nem állt Kailivel.
2023. január 13. 09:23
p
3
93
100
Mentés
Mint arról a Mandiner is beszámolt, a szocialista európai parlamenti képviselőt, Eva Kailit és három társát december 9-én tartóztatták le a belga hatóságok egy korrupciós ügyben indított nyomozás keretében. A rendőrség közlése szerint csaknem másfél millió eurót foglaltak le a brüsszeli régióban az ügyben végrehajtott házkutatások során.
Ujhelyi István korábban közösségi oldalán posztolt fotókat, amelyen egy képen látható a korrupciós botrányba keveredett Kailivel:
Emellett közös szelfit is lőtt a politikussal:
Forrás: Facebook
Ismeri, nem ismeri?
Ujhelyi István korábban a Mandinernek beszélt az EP korrupciós botrányáról, ahol azt a kijelentést tette:
személyesen semmilyen kapcsolatban nem volt az érintett képviselőkkel és szakértőikkel”,
így fogalma sincs, ki mikor mit csinált, és mit nem.
Számos magát függetlennek mondó hazai médiummal és civil szervezettel együtt. A befolyás ára című dokumentumfilm azt mutatja be tények és bizonyítékok alapján, kik és miért akarták befolyásolni külföldről a magyar belpolitikát.
„A politikában nagyon ritkán bukkan fel olyan tehetség, született tehetség, tehát nem tanult, mint amilyen Varga Judit” – fogalmazott Orbán Viktor a Hotel Lentulai című műsorban, ahol eddig talán sosem hallott közvetlenséggel beszélt a magyar közélet szereplőiről, saját politikusi fejlődéséről, és a nemzeti karaktert meghatározó sorskérdésekről.
Amikor azt állította, hogy nem volt személyes kapcsolata az említett politikussal, akkor mennyire személyesre gondolt ??? Érthetőbben: mennyire szoros kapcsolatra célzott?