A hazug tróger

„Mivel a miniszterelnök úr logikája szerint egymás minősítgetése nem számít személyes érintettségnek, nyugodtan kijelenthetjük, hogy Magyar Péter egy impertinens bunkó. Képtelen a normális társadalmi érintkezés alapvető udvariassági formáit betartani, minden helyzetben tiszteletlen és pökhendi, lekezelően és minősíthetetlen stílusban beszél nagy nyilvánosság előtt mindenkivel. Ráadásul mostanában kormányfőként az Országgyűlés üléstermében képviselőtársaival viselkedik úgy, mint egy útszéli kocsma hitelért hőbörgő törzsvendége, így muszáj tőle elhatárolódnunk.

Államférfi ugyanis nem sérteget egy hölgyet mások előtt, nem kérdezi meg tőle indulatosan, hogy milyen anya vagy te, pusztán azért, mert nem ért egyet a felvetéseivel és nem akar válaszolni a kérdései­re.

Komoly beosztásban lévő felelős politikus egyáltalán nem aláz meg egy képviselőt sem nőként, sem édesanyaként. De hazug, embertelen trógernek sem nevezi ellenzéki képviselőtársát egy szeretetországot építő miniszterelnök csupán azért, mert az szembesíti a kampányban elkövetett cselekedetével. Ha mindenki hazug tróger lenne, aki szembesít valakit korábbi tetteivel, akkor az elszámoltatás vérgőzétől megrészegült Magyar Péter lenne a legnagyobb tróger Magyarországon, ám ilyet tisztességes hazaszerető honpolgár még sutyorogva sem merne kiejteni a száján. Mindent összevetve hazánk jelenlegi miniszterelnöke nem tud – de nem is akar – az ország első emberéhez méltóan viselkedni, és ezt már az őt támogatók egy jelentős része is dermedten figyeli, tartva a súlyos következményektől, amelyek komoly kárt okozhatnak a magyar társadalomnak.

De mi is az a felvetés, ami a szokottnál is jobban megviseli a kormányfő tűrőképességét, amitől hirtelen elveszíti az önkontrollt és teljesen kifordul önmagából? Az a kérdés, hogyan került kapcsolatba azzal a 11 éves, gyermekotthonból elszökött fiúval, akivel Bódis Krisztával együtt készített interjút a választások előtt. Ezt kérdezte tőle a megalázott Hegedűs Barbara és a letrógerezett Panyi Miklós is. A feltételezések szerint Magyar Péterék a törvényes gyám tudta, beleegyezése és jelenléte nélkül gátlástalanul belerángattak a politikai kampányba egy végtelenül kiszolgáltatott, Szolnokról elszökött 11 éves kis­fiút, szavakat adva szájába, irányítottan kérdezve őt, hogy terhelő vallomást tegyen a gyermekvédelemben tisztességgel dolgozó szakemberekre.

Ez az a történet, amit hallani sem akar a miniszterelnök úr, amire nem kíván érdemben reagálni és ami azonnal kiveri nála a biztosítékot. Nem akarom elkeseríteni, de problémájára nem megoldás az ellenzéki képviselők pocskondiázása.

Rajtuk kívül sokan gondolják azt, hogy a gyerek belerángatásával a kampányba túllőttek a célon. Nyílt levélben szólította fel például bocsánatkérésre a kormányfőt Pető Attila gyermekvédelmi aktivista, mert szerinte egy gyermeket, egy áldozatot, egy kiszolgáltatott embert nem szabad politikai narratíva eszközévé tenni, függetlenül attól, hogy az ügy mögött jogos felháborodás áll, illetve attól, melyik politikai oldal teszi. A jó ügy sem ad felmentést a rossz eszköz alól.

Csakhogy az aktivista nem számol azzal a ténnyel, hogy miniszterelnök úr a gyermekvédelem ügyét helyezte politikai krédójának középpontjába. A kegyelmi ügytől a Szőlő utcai botrány Zsolti bácsi üggyé hazudott kreálmányán át a most elfeledni akart interjúig gátlástalanul felhasznált mindent politikai céljaira. Mit érdekelte őt a gyerekek sorsa, a kár, amit okozott! Ezért menekül az útszéli viselkedés álcája mögé, mert ha elismerné, mit tett, nem hazudhatná többé, hogy ellenfelei a szörnyetegek.

Nehéz idők jönnek.”