MAGYAR PÉTER a kormányzás DJ OTI-ja

2026. augusztus 10. 08:00

Ebből az összefüggésből érthető meg igazán, hogy mi történik Magyarországon, amely távolról sem politikai, sőt nem is társadalmi, hanem annál mélyebben fekvő okokra vezethető vissza.

2026. augusztus 10. 08:00
null

„MAGYAR PÉTER a kormányzás DJ OTI-ja. Ebből az összefüggésből érthető meg igazán, hogy mi történik Magyarországon, amely távolról sem politikai, sőt nem is társadalmi, hanem annál mélyebben fekvő okokra vezethető vissza. Arra az okra, ami integrálja magába a technológiai és tömegkommunikációs apparátusokat is, melyen keresztül a valóság utáni valóságot fogyasztjuk. Utóbbi kifejezés, még egyszer: a valóság utáni valóság, avagy hiperrealitás a kulcsszó, amelyet minden nap képernyők tucatjain keresztül közvetítve fogyasztunk. 

DJ OTI nem más, mint Sebestyén Balázs Ottó rádiós-televíziós műsorvezető (Rádió1), médiajelenség két éve létező projektje, pontosabban az ő személyes alteregója, kitalált és eljátszott alakja: egy kelet-német lemezlovas. Első koncertjét 2024. július 22-én produkálta a siófoki Plázson, aztán 2025-ben megtestesült a Budapest Parkban is. 2026. augusztus 8-án került sor a korábbi, tízezreket megmozgató események megdöbbentő méretű megismétlésére. 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Ezen a napon DJ OTI, azaz még egyszer: Sebestyén Balázs Ottó körülbelül 65 ezer ember előtt lépett, illetve repült és ereszkedett színpadra, hogy a kilencvenes-kétezres évek legnagyobb elektronikus slágereit mintegy négy órás szettje keretében előadja. A műsorvezető alteregója valósabb a valóságnál: az eseményről szóló beszámolók nem Sebestyén Balázs fellépéséről, hanem DJ OTI koncertjéről szóltak, holott egy általa kitalált személyről van szó. Nagyon meta: Sebestyén Balázs eljátszott egy kelet-német DJ-t, aki eljátszotta, hogy koncertet ad, a közönség pedig eljátszotta, hogy ott van. Mindezt élőben! 

Megszoktuk, hogy a jövőt egy ideje nem tartjuk vonzó perspektívának, és inkább félelmet ébreszt bennünk, különösen klímaváltozás, ökológiai válság és energiakrízis közepette. A retrográd nosztalgia korában élünk, amelyben a retró és a vintage révén a közelmúlt kísértetjárását tapasztalhatjuk környezetünkben a pékségek nosztalgiakiflijétől kezdve a hippidivat visszatérésén át a kilencvenes évek tematikus bulijain keresztül az 1960-as évek végétől a 2010-es évek elejéig tartó retró slágerlisták kínálatáig. Ritka, hogy új filmeket vetítenek: csupa remake, reboot és nulladik rész.  

Erre utal a performer régimódi, neonszínű, parodisztikus öltözködésétől kezdve a legnagyobb egykori slágerek felcsendülésén át a rendezvény napjának kiválasztásáig minden, hiszen DJ OTI fellépésére ironikus módon technikailag a Sziget mínusz-valahányadik napján került sor. Ízlelgessük: nem az első napján, esetleg az utolsón, hanem még a kezdete előtt, helyileg pedig ott, ahol a Sziget majd pár nap múlva lesz. Sebestyén Balázs, vagy DJ OTI, ki is jelentette, hogy „bárhány évesek vagyunk, mi ugyanazok maradunk, akik a ’90-es években igazán tudtak bulizni”, majd eljátszotta ugyanazt a „Tavaszi szél vizet áraszt” kezdetű magyar népdalt, amelyet emlékezetes módon negyven évvel ezelőtt Freddie Mercury is (a fiával együtt előadott, ezúttal valóságosan valóságos duó valóban megható volt). 

Az Óbudai Sziget előtt és a HÉV-megállókban álló hatalmas tömeg igazán nagy és nem várt meglepetést okozott, hiszen senki sem számított rá, még a résztvevők sem, ráadásul sokan csak a másnapi hírekből vettek tudomást az Esemény megtörténtéről. A fizetőképes keresletet jelentő harmincas, negyvenes és ötvenes korosztály 24 ezer forintos és 50, illetve százezer forintos jegyek között választhatott, és végül 65 ezren meg is váltották a belépőt [számológép]. A belépőt egy olyan eseményre, amelyen egy nem létező DJ zenélt, akit Sebestyén Balázs játszott el. A részvevők eközben 25-30 évvel ezelőtti önmagukat alkották. 

Két évvel ezelőtt lépett színre a NER korábban inkább felesége révén ismert középkádere, aki 2024 februárjától 2026 áprilisáig jól koreografált események (tüntetések, menetek, országjárások) során és közösségi médiás közvetítések révén egyre nagyobb tömeget volt képest megszólaltatni. Olyannyira, hogy a 2024 júniusában tartott EP-választásokon elért impozáns listás eredményéhez (1,35 millió) szűk két éven belül mintegy kétmilliót tudott hozzátenni a 2026. áprilisi országos választásokon (3,38 millió). A tömeg itt is meglepetést okozott, mert annak volt a jele, hogy valami történt. Annyi biztos, hogy a történés kulturális szinten következett be. 

A kétharmados törvényhozási felhatalmazás birtokában negyedéve zajló kormányzást sok mindennek nevezték már, a legtalálóbb talán a „performatív politika” (Kiss Viktor) jegyében zajló cselekvés s még inkább kommunikáció, de találó a Trump-féle „hiperpolitikával” (Anton Jäger) való párhuzamba állítás is. A kormányfő egy óvatlan pillanatban maga hozakodott elő az „abszolút filmszínház” kifejezésével, amely jól illik a kormányzás közösségi médián keresztüli közvetítettségére, filmes eszközökkel élő színpadiasságára és hiperreális eseménysorozat-jellegére. Ott, ahol a parlamenti közvetítést Netflix-sorozathoz hasonlítják, sőt akként is rendezik meg, a kormányzati munka is doku-reality, hiszen itt a médiareprezentáció maga a kormányzás. 

A Budapest Park – Margaret Islandtól eredő – szlogenjével élve, a „hagyd kint a valóságot” országos méretűvé lett. A kormányzásnak nevezett politikai dramaturgia egy olyan filmrendezőhöz hasonlít, aki csak trailereket forgat soha el nem készülő egész estét akciófilmekhez. Íme, DJ OTI a politikában: valaki, aki eljátssza, hogy kormányfő; egy testület, amely úgy tesz, mintha kormányozna; az élő közvetítés mint a valós kormányzás reprezentációja.”

Fotó: Hegedüs Róbert/MTI

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ergit
2026. augusztus 10. 09:04
Akik áhítattal jogosnak vélik MP minden kijelentését, tettét, azok az emberek is diktátorok, látens diktátorok.
Válasz erre
1
0
elfújta az ellenszél
2026. augusztus 10. 08:58
Miközben tombol a Sziget fesztivál, leállították a vasúti teherforgalom egy részét a villamos vontatású vonalakon, hogy takarékoskodjanak az energiával. A színes vattacukornál is könnyedebb virtuális DJ produkcióhoz ezt a súlyos árat is meg kell fizetni a több tízezer forintos jegyáron felül.
Válasz erre
1
0
fernandvix
2026. augusztus 10. 08:57
szilvarozsafernandvix 2026. augusztus 10. 08:48 Te meg a csalódott tiszások elől való menekülésbe. Miben reménykedsz vályogvető? :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Válasz erre
0
1
Hangillat
2026. augusztus 10. 08:55 Szerkesztve
A mintha már menta ízű is lehet. MP is an illusion for ill losers. A national ill. A jog jogtalan falbontó golyóbisa. Görög, Márt a diktátor mártásból
Válasz erre
1
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!