Érthetetlen a szlovák felháborodás, hiszen a minisztériumukban is Nagy-Magyarország térképe lóg

2022. november 22. 21:45
Peter Kažimír szlovák jegybankelnök, volt pénzügyminiszter irodájában is ott volt a történelmi Magyarországot ábrázoló térkép.

Peter Kažimír jelenlegi szlovák jegybankelnökkel, volt külügyminiszterrel öt éve készített interjút a Dennik N szlovák hírportál, a nyitókép pedig az akkor még tárcavezetőként dolgozó politikus dolgozószobájában készült fotó volt. Ezen pedig a szoba oldalában látható Nagy-Magyarország térkép volt látható. 

A szlovák sajtóban többen azt feltételezték, hogy Photoshop az egész, ám a Felvidék.ma megkereste a fotót készítő Tomáš Benedikovičot, aki szerint szó sincs róla, a kiemelt kép az eredeti fotója, nincs szerkesztve és a pénzügyminisztérium egyik termében készült,

ahol több hasonló, történelmi térkép is van.

A fotókat IDE KATTINTVA lehet megtekinteni. 

Szlovák külügyminiszter: Undorító, hogy Orbán Viktor ilyen sálat viselt!

Rastislav Káčer szlovák külügyminiszter Facebook-oldalán fakadt ki a sál miatt, azt írta, gondja van azzal, „ahogy a magyar kormány viselkedik". A politikus úgy fogalmazott, „undorító, hogy Orbán Viktor ilyen sálat viselt". Mindenki, aki jól ismer, tudja, hogy nem volt, és hosszú időn át nem is nagyon lesz olyan külügyminiszterünk, aki ilyen pozitívan állna hozzá uherszkói örökségünkhöz és közös történelmünkhöz" - fogalmazott a szlovák diplomácia vezetője.

Orbán Viktor kedden közösségi oldalán azt írta, hogy a magyar válogatott minden magyar csapata, bárhol is éljenek, A kormányfő Dzsudzsák Balázs görögök elleni búcsúmeccsén viselte a történelmi Magyarországot ábrázoló sálat, melyet kritikával illetett többek között

Daniel Freund német liberális politikus, bekérette a magyar nagykövetet az ukrán külügy, és a románok is méltatlankodtak.

Orbán Viktor válaszában leszögezte, a foci nem politika és „ne lássunk bele olyat, ami nincs”.

Nyitókép: MTI / Kallos Bea 

Összesen 85 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés