A helyzet egyre súlyosabb: már stratégiai kulcshelyekről is a frontra küldik az ukránokat – a szakértők aggódni kezdtek
A légvédelem miatt aggódnak a szakértők.
Az ukránok viselkedése kezd „egyre nevetségesebbé” válni – ezt nyilatkozta egy ukrajnai NATO-diplomata a Financial Times-nak, a lengyelországi rakétaincidens, valamint Biden és Zelenszkij csörtéje után.
Hosszabb cikkben foglalkozott szerdán a Financial Times a Lengyelország – NATO-tagállam – területére csapódó rakétáról.
Kitérnek az előzetes amerikai és lengyel vizsgálati eredményekre, amelyek szerint a Przewodówban történt robbanást orosz/szovjet gyártmányú, de ukrán területről kilőtt töltet okozta.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ennek ellenére meg van győződve arról, hogy nem ukrán rakéta okozta két lengyel állampolgár halálát. Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke erre közölte: „a bizonyítékok nem erre utalnak”. Hozzátette azt is, hogy nem tekinti bizonyítéknak Zelenszkij szavait.
Csakhogy erre az ukrán elnök úgy reagált: „Tegnap (szerdán) megkaptuk a megerősítést, hogy szakembereink részt vesznek a nyomozásban. A vizsgálat befejezéséig nem tudjuk pontosan megmondani, hogy melyik rakéta vagy azok részei estek Lengyelország területére. De láttunk képeket a kráter átmérőjéről. Ezt nem okozhatták csupán egy légelhárító rakéta maradványai” – fogalmazott Zelenszkij, hangsúlyozva, bár ő sem tudja, mi történt pontosan, de meggyőződése szerint orosz rakéta okozta a robbanást.
„Hálásak vagyunk, hogy nem minket hibáztatnak, mert orosz rakéták ellen harcolunk a saját területünkön.”
A Financial Times Kijevben meg tudott szólaltatni egy NATO-diplomatát, aki úgy fogalmazott a lapnak:
„Ez kezd nevetségessé válni. Az ukránok lerombolják a beléjük vetett bizalmunkat.
Senki sem hibáztatja őket, mégis nyíltan hazudnak. Ez pusztítóbb, mint a rakéta”.
Nyitókép: AFP