Itt a Bereményi kalapja, egy új dokumentumfilm a szerteágazó életművű magyar alkotóról.
Farkas Anita írása a Mandiner hetilapban
„Anya, ez nem e világi”, mondta mindig a kisebbik lányom még óvodáskorában, amikor valamit nem tudott pontosan megfogalmazni, mert kívül esett számára a szavakkal leírhatóság keretein.
Én pedig pont azt éreztem a Bereményi Gézáról szóló dokumentumfilm nézése közben, hogy ez az ember egyszerűen nem e világi. Sokkal inkább egy fantasztikusan önazonos, gyereklelkű félidegen, aki most éppen nem Cseh Tamással merül el egy ismerős, mégis furcsa univerzumban, nem mozgóképben mondja fel az elmúlt évtizedeink saját szűrőjén felfogott valóságát, de még csak nem is íróként ered fantasztikus emlékezőtehetséggel a saját múltja nyomába.
Hanem, levéve magáról minden felelősséget,
A Bereményi kalapja alkotói meg szerencsére belementek ebbe a nagy közös játékba, pontosan megérezve-megértve, hogy egy ilyen sehová nem besorolható alak, akiről soha nem lehet tudni, komolyan vegyük-e a szavait, és akinek az életéről egyszerre tudunk mindent és semmit, nem mutatható be hagyományos módon.
A Bereményi kalapja előzetese
A műfaji alapvetések megvannak ugyan – régi-új alkotótársak, barátok, színészek beszélnek róla, elhangoznak az emblematikus dalok, néhány még soha nem hallott történet szintúgy, sőt a Halott Pénz-tag Járai Márkkal való közös munka felvillantásával az alkotói folyamatokba is betekintést nyerhetünk –, a közbeékelődő archív felvételek és az ezekbe belesimuló újonnan forgatott, klipszerű jelenetek révén az egész végül
A szerteágazó életműben tett, főként a filmekre és dalszövegekre koncentráló utazásban Bereményi ráadásul segítséget is kap. Tóth Barnabás, aki gyerekként éppen őt alakította az Eldorádóban, majd maga is rendező lett, afféle koordinátorszerepben vezeti kettejük több helyszínen lefolytatott hosszú, ám részleteiben igen pontos beszélgetését, ami így, legalábbis a végeredményt tekintve, nem esik szét ezer emlékmorzsára.
Ha valaki viszont a magánéleti titkok kiteregetésére számít, biztosan csalódni fog. A Bereményi kalapja erénye ugyanaz, ami a hátránya. Egy-két megható, rövid, főleg Cseh Tamással kapcsolatos jeleneten kívül nem megy a felszín alá – azt megtette maga a címszereplő a Magyar Copperfield című, 2020-ban megjelent regényében, amelynek már készül a folytatása is –, de nagyon cselesen mozog a felületen. Talán ezzel is jelezve, hogy koránt sincs itt még vége semminek.
(Bereményi kalapja. Papp Gábor Zsigmond dokumentumfilmje, 2022. Szeptember 22-étől a mozikban)
Nyitókép: Kováts Zsófi / Filmworks
Pataki Andrást, az Előadó-művészetek Kollégiumának elnökét többek között arról kérdeztük, hogy az NKA vissza nem térítendő támogatásai miként segítik a magyar kultúrát és a színházi világot.
A jobboldali nyilvánosságban régóta érezni az igényt arra, hogy az állam végre a törvény erejével sújtson le az uszítókra, a tudatos hazudozókra, a magyargyalázókra.
A Mandiner jelentős növekedést ért el az elmúlt időszakban, és most ismét szintet lép: új videós műsorstruktúrával bővíti kínálatát. Ezekről, továbbá a Mandiner őszi díjátadó gálájáról és a kárpátaljai adománygyűjtés eredményeiről tartott sajtótájékoztatót Szalai Zoltán főszerkesztő.
Hogy sikerül-e neki megtalálnia, azt nem árulhatjuk el. Azt viszont igen, hogy Deák Kristóf egész estés kamaradrámája, az Egykutya alaposan feltörli velünk a padlót.
Öreg gyerekek és fiatal öregek társadalmában élünk, ahol az senki nem találja a helyét. Keith Haywarddal beszélgettünk arról miként infantilizálta a társadalmat a nyugati kultúra.
Egy újabb vámot említett az amerikai elnök.
Nagy Attila Tibor még a kulisszák mögé sem tudott bekukkantani.
„Vadászgatunk mindenfélére, mint Zsolti bácsi. Erre-arra, csak fiatal legyen” – mondta a színésznő.
