Naplopás közpénzből – francia vígjáték született a bürokráciáról

2022. augusztus 14. 18:01
Adott egy elég jó alapötlet, de a megvalósítás inkább hasonlít egy laza geghalmazra, mint egy viccesen tálalt, koherens sztorira: megnéztük A hónap dolgozóját!

Kedden a Balaton igen-igen hideg volt, legalábbis meglehetősen elszoktunk mi már a huszonkét fokos víztől. Az ember az ilyesmit először a lábujjával teszteli, aztán a bokájával – még mindig nagyon rossz –, kilép, majd vissza, még mindig igen kellemetlen, nem baj, majd, ha hirtelen megmártózik nyakig, biztos jobb lesz. Nem lesz jobb, sőt (a tenger nem ilyen demokratikus, a hullámok meg a kavicssáv általában elintézi a dolgot), még mindig ugyanolyan rossz.

Tartozom egy vallomással: sosem szerettem igazán a francia vígjátékokat. Azt a fajta bumfordi bájt, amit mondjuk a Louis de Funès vagy a Pierre Richard és Gerard Depardieu-féle filmek, esetleg az Éretlenek vagy a Jöttünk, láttunk, visszamennénk jelenített meg,

körülbelül tizenkét éves koromig élveztem a maga pőre valóságában,

ezt követően felhasználásuk az adekvát helyzetben való idézgetés, csúcsjelenetek visszanézése és a tévében néha meglátva és ottragadva a szekunder szégyenérzet területére szorítkozott, persze jókora nosztalgiafaktorral.

De kezdjük az érthetetlen módon az angol címverzióból fordított A hónap dolgozója című film jó részeivel: valóban tartalmaz humoros jeleneteket, ez elvitathatatlan. Amikor a kutyaütő közalkalmazott, Vincent a kecsua törzsnek próbálja elmagyarázni a tizenharmadik havi fizetés lényegét (egy nyíllal két pekari malac leterítésével), amikor bringával bemegy a hivatalba, vagy amikor végighalad a honváltás miatti kulturális sokk fázisain, pontosabban az első hármon (mézeshetek, kulturális sokk, lassú felépítkezés), vagy ahogyan a svéd naturalizmus és szivárvány-mozaikcsalád is megkapja a magáét, az ember, ha nem is nevet, de kiszusszant az orrán egy kis levegőt.

 

A film előzetese

 

Meg aztán maga az alapötlet is elég jó: Vincent-ünk (Jérome Commandeur) egy francia kisvárosban, Limoges-ban tengeti mindennapjait, nagybátyja nyomdokaiba lépve lopva a napot és éldegélve az adófizetők pénzén, meg olykor némi korrupciós fürjön és szarvasgombán,

mígnem a bürokráciacsökkentés eléri a közhivatalokat, és emberünk már nem tud kiharcolni mentességet magának.

Adott egy elszánt ellenfél, az átszervezést pedánsan lebonyolító, előléptetésért törtető Isabelle (Pascale Arbillot), aki változatos eszközökkel, leginkább a lehető legrosszabb helyekre való áthelyezéssel próbálja felmondásra bírni Vincent-t, akit egyrészt a szélsőbaloldali munkakerülő szakszervezeti vezér Michel (Christian Clavier, na tessék) bujtogat ellenállásra, másrészt a fagyos Grönlandon a svéd kutatóval, Evával (Laetitia Dosch) kibontakozó szerelem zökkent ki ebből a furcsa párviadalból.

Mindebből kiindulva azt mondanám, bár jó lenne ez a film. Bár ábrázolná a könnyed ripacskodásokon túl egy csepp mélységgel a mindenható íróasztalok fiókos oldalain ülőket, és nem hagyná meg őket darabosan mozgó statisztának az egész történetben! S ha még ez nem is fért bele, bár kapott volna egy kicsit több időt a kibontakozásra a főszereplő.

A közalkalmazotti világ szociológiája millióegy sokkal találóbb humoros jelenetre, cizelláltabb kritikára adott volna lehetőséget – ehelyett egy kis helyzetismerettel még azt is mondhatnánk,

maga a film olyan, mintha a Bokros-csomag és az Éhezők viadala crossover epizódját készítették volna el,

elvégre miközben mi a társalgóban konyakozó közszolgákon kuncogunk, éppen 120 ezer embert építenek le a francia közszolgálati szektorban.

Bár lennének egy kicsit kevésbé repetitív módon bumfordiak a poénok, vagy legalább gyakrabban mernének kilépni a legegyügyűbb irónia árnyékából (adott szereplő azt mondja, nem lesz rossz idő, a következő snittben zuhog az eső; és így tovább), ami még elsőre is csak mérsékelten vicces, sokadszorra viszont már bosszantó.

Vagy bárcsak láttam volna az egészet 12 évesen. Akkor mind a négy hímvesszős poénon őszintén nevettem volna (leharapja egy jegesmedve, összezúzza egy kő a folyómederben, továbbá ott a spermaminta-vétel jegesmedvétől és krokodiltól), nem zavarna annyira, hogy nyolcvanöt percnyi gegelést próbáltak ráizzadni egy történetszálra, nem érezném olyan furcsán feleslegesnek a kisgyerekek és őslakók szájába adott bölcsességeket, és nem zavarna az egész képregénylogika, amit egyetlen lépés választ el attól, hogy a szereplők a nézők felé kifordulva elmotyogják, hogy „na, most aztán ezt jól megkeserüli”, aztán gonoszul kuncogjanak.

Kár érte, mert jól idézhetőnek tűnő mondatokból akad néhány

(„Limoges-ban rögtön elintéztem volna!”, esetleg: „Nem segíthetek, hiszen szabadságon vagyok!”), és az egész film kivakarhatatlanul olyan, mintha legkésőbb a kilencvenes években forgatták volna. Így belegondolva, talán ez a faktor is erős.

Aki szerette a cikk elején felemlegetett úgynevezett klasszikusokat, annak bátran ajánlható ez a film, nem fog csalódni.

Összesen 24 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Jé? Sikerült értelmeset írnod? Igen, én is így vagyok ezzel, egy csomó ilyen ügyintézési szinten működik az ország.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés