Édesistenem...

„Tehát önmagában az, ha pénzt nyomatnak számolatlanul, az nem baj, csak az, ha el is költik, mert ugye nem azért nyomatják, hogy elköltsék, hanem például azért, hogy nézegessék otthon. Illetve, ha el is költik, akkor sem ez a baj, hanem hogy a kínálat ezzel nem tud lépést tartani. Mert ugye alapanyag, munkaerő korlátlanul áll rendelkezésre, és az idő sem számít, amíg a terméket elkészítik, vagy a szolgáltatást elvégzik.

Csakhogy a javak, illetve a javak előállításához szükséges tényezők (alapanyag, munkaerő, idő) nem állnak korlátlanul rendelkezésre. Ezért van gazdaság. Amennyiben a javak korlátlanul a rendelkezésünkre állnának, akkor nem kéne gazdálkodni. Más kérdés, hogy meddig élvezhetnénk ezt az idilli állapotot, és milyen gyorsan halnánk meg még azelőtt, hogy a csodás javakból ingyen (a korlátlanul rendelkezésre álló pénz éppenséggel ezt jelenti) részesülnénk, mivel akkor mi ösztökélne valakit arra, hogy orvosnak menjen, és betegek fölött görnyedezzen, ha amúgy is teremne a fán az iPhone.

Az inflációt az okozza (rém egyszerűen, csak azért, hogy Pogátsa Zoltán is megértse, kérem, senki ne kössön belém), hogyha nem volna, és arra számítanánk, hogy holnap olcsóbbak lesznek a termékek és szolgáltatások, akkor a létszükségleteken kívül senki nem venne semmit, és leállna a gazdaság. És senki nem állítana elő semmit, hiszen arra várna, hogy a költségei másnap kisebbek lesznek. Az a hit, hogy most megéri vennem és termelnem, hajtja az inflációt. Amennyiben a pénz elkezd elértéktelenedni, akkor még inkább, hiszen hiába jár el »felelősen« egy asztalos, és mondja azt, hogy ő márpedig 20 ezerért ad el egy széket, mert szerinte ennyi a tisztességes ára, így hátrányba fog kerülni a versenytársaihoz képest, akik 30 ezerért adják el, noha ők is megszívják, mert holnapután az már 40 ezer lesz. A deflációnak és a hiperinflációnak ugyanott van a vége: senkinek nem éri meg csinálnia bármit is.

Természetesen a kínálat nem illeszkedik hézagmentesen, full racionálisan a kereslethez, a »láthatatlan kéz« nem rendez el mindent, ezer tényező eltéríti a valóságban soha nem érvényesülő, papíron létező modellt, és azok, akik erre fölhívják a liberális közgazdászok figyelmét, azok ezt jól teszik, de azért az egyszeregyet ne kezdjük már el tagadni. És ez alapján a vudu-közgazdaságtan alapján dőlt el a világon két évig minden.”

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán