Lítium: az új század olaja?

2022. július 4. 17:31
A lítium és a hozzá kapcsolódó akkumulátoripar meghatározó csatatere lesz az új század további világpolitikai konfliktusainak – és ennek Magyarország is fontos alakítója lehet.

Nyitókép: lítiumot lepárló telep Bolíviában (Pablo COZZAGLIO / AFP)

 

A lítium az alkálifémek közé tartozó kémiai elem. Elnevezése a görög λίθος (lithosz, kő) szóból ered. Régies magyar elnevezése lavany. Elemi állapotban lágy, ezüstfehér színű fém.

És egyre inkább korunk legértékesebb anyagai közé emelkedik.

Ahogy haladunk előre az új évszázadban, úgy olvashatunk egyre többet a lítiumról, annak jelentőségéről a mai gazdaságban és iparban – és mindazokról a játszmákról, amik a lítium birtoklásáért zajlanak a világ körül, a kitermelő országoktól a kisebb és nagyobb hatalmakig.

De hogyan vált ennyire fontossá a lítium? Az elem történetének kezdetéhez egészen az ősrobbanásig kell visszanyúlni: egyes elméletek szerint a lítium egyike azon elemeknek, amelyek az ősrobbanásban keletkeztek. Az elmélet szerint pár perccel az ősrobbanás után a világegyetem hidrogénből és héliumból állt, amik mellett még lítium és berillium fordult elő az újszülött univerzumban.

És akkor most egy eléggé jelentős ugrás az időben. Naprendszer, Föld bolygó, 21. század: a világ országai versenyfutást folytatnak a lítiumért. Miért is? Mert jó villamos- és hővezető, valamint nagyon reakcióképes elem,

ami alapvető jelentőségű a mai, egyre nagyobb jelentőségű akkumulátoriparban,

de emellett számos ötvözetben, s az üveg- és kerámiaiparban is megtalálható. 

Fontos tény az is, hogy a természetben elemi állapotban nem található meg – meg kell dolgoznunk az előállításáért, ami ma is élénk vitákat okoz a lítiumfelhasználás környezetbarátsága, fenntarthatósága kapcsán. Különösen a lítium-karbonát vegyület az, amit széles körben használnak fel a mai iparban. A feltárt lítiumtartalmú kőzetet felaprítják, pörkölik és savazzák, lúgosítják, esetleg újra savazzák, lepárolják, és így tovább. Nem csoda hát, ha a lítiumion-akkumulátorok kapcsán sokan kapargatják a környezetterhelés kérdését – hogy vajon mennyire lesz valóban zöld az az eszköz vagy jármű, amelyet lítiumion-akkumulátorral hajtanak meg.

Mint oly sok minden esetében, a lítium kapcsán is a 20. század közepe, a világháborúban és az azt követő években fordult az érdeklődés a mindenütt jelen lévő, ámde rejtőzködő hajlamú lítium iránt.

Jelen tudásunk alapján

főleg a globális Dél rendelkezik a legnagyobb lítiumtartalékokkal,

szerte a világ körül. A listavezető Chile több mint 9 millió tonna, a második Ausztrália 2,8 millió tonna, a harmadik Argentína 1,9 millió tonna tartalékot birtokol. Őket Kína, az Egyesült Államok, Kanada, Zimbabwe és Brazília követi a sorban.

A lítium konkrét előállítási világranglistáján kicsit más a sorrend: Ausztrália áll az első helyen (mintegy 40 ezer tonna évente), majd Chile következik 18 ezer tonnával, amit aztán Kína, Argentína és Brazília követ.

S hogy kik uralják a lítiumbizniszt? Az elmúlt években kínai cégek törtek az élre: az első helyen a  Jiangxi Ganfeng Lithium áll, a második helyen a Tianqi Lithium, a harmadik pedig az amerikai Albemarle vállalat. Őket a chilei Sociedad Quimica y Minera de Chile és az ausztrál Pilbara Minerals követi. 

Oly sok egyéb területhez hasonlóan a lítiumüzletben is feltűnő lett, s konfliktusokat vált ki a kínai terjeszkedés.

A Wired magazin épp a napokban közölt cikket arról, hogy

a lítiumbizniszben milyen megkerülhetetlen szereplő lett Kína

– pont akkor, amikor a világ egyre inkább a lítium-ion akkumulátorok felé halad, s amikor e terület fölötti kontroll a legmagasabb, globális hatalmi játszmák egyik fő ütőkártyájává válik. 

A 2021-ben a világban kitermelt nyers lítium 40 százaléka került Kína kezébe. Ami ennél is fontosabb: Kína uralja a lítium-ion akkumulátor piacának mintegy 80 százalékát. A tíz legnagyobb akkumulátorgyártó cégből hat kínai – közülük a CATL állítja elő az összes akkumulátor mintegy 30 százalékát.

A mostani kínai dominancia hosszú folyamatok eredménye, mely során Kína kiváló és gyümölcsöző kapcsolatokat alakított ki a globális Dél lítiumban gazdag országaival. A Wired is felhívja a figyelmet arra: az Egyesült Államok és Európa növekvő aggodalommal figyeli a kínai térnyerést, és különösen az ukrajnai háború és a globális ellátási láncok felszakadozásának árnyékában próbálják új alapokra helyezni a bizniszt.

És eközben Oroszország is aktivizálódott: a Welt és annak nyomán lapunk is beszámolt arról, hogy Moszkva hogyan próbál pozíciókat nyerni a szintén fontos lítiumkitermelő Bolíviában.

Jelenleg az előállított lítiummennyiség 65 százalékát használják fel az akkumulátorgyártásra.

Lítiumos akkumulátorok gyártásának világtérképe, előkelő magyar helyezéssel (forrás: Visual Capitalist)

 

A lítium körüli globális játszmák

meghatározó csataterei lesznek az új század további világpolitikai konfliktusainak,

amikre érdemes lesz odafigyelnünk.

Különösen úgy, hogy a lítium-ion akkumulátorok gyártóinak világranglistáján a 80 százalékos részesedést birtokló Kína, s a 2. helyezett, 6,2 százalékos részedéssel bíró Egyesült Államok után a harmadik helyen – 4 százalékkal – saját hazánk, Magyarország áll.

*

A Mandiner a következő időszakban ezért további cikkekben foglalkozik majd a lítium és a világpolitika izgalmas világával!
 

Összesen 194 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"A Wired magazin épp a napokban közölt cikket arról, hogy
a lítiumbizniszben milyen megkerülhetetlen szereplő lett Kína"

Így is fel lehet fogni. Meg úgy is, hogy az amerikai és európai cégek elaludtak.

Újabb tévedésed.
A hidrogén veszélyes anyag _és_ nehéz tárolni, ráadásul a teljes ciklus energiaegyenlege körülbelül 30%-os - szemben az akkumulátor + villanymotor 95%-os értékével.
Ráadásul az akkumulátorhoz még víz sem kell, csak zöld energia.

Nem biztos, hogy a lítium lesz a megoldás, viszont jelenleg az a leghatékonyabb verzió. Szóba jöhet még a nátrium alapú is, ami valamennyivel rosszabb, viszont a nátrium sokkal könnyebben elérhető anyag. Természetesen nem csak lítium van az akkumulátorban, ott van még a katód többi alkotóeleme, az elektrolit és az anód is, viszont elvileg lehet csinálni olyan akkumulátort, ahol a legritkább fém a vas lesz - ha ekkora ütemben nő az igény az energiatárolásra, akkor minden bizonnyal komoly pénzeket fognak költeni ezeknek a kifejlesztésére is, ha ugyanekkora ütemben megy fel a lítium és a réz ára is.
Hosszú távon valószínűleg valamilyen épített grafénszármazék lehet a megoldás.
A cikk első mondatát úgy értelmezem, hogy lítium már az ősrobbanásban _is_ keletkezhetett, mert a nagyjának a szupernóvákban kellett létrejönnie.

Egy póló elkészítéséhez pedig 3000 liter. Ezeket a számokat nem tudom értelmezni, egyrészt ha tényleg felhasználják hozzá, akkor egy póló három tonna lenne és 3000 forint csak a víz ára benne.
Még ha azt is mondják, hogy ennyi víz szennyeződik bármilyen formában a gyártás alatt, akkor is, a víztisztítás, akár sima párologtatással, akár fordított ozmózissal, akár komplett szennyvízteleppel történik, nem megoldhatatlan és nem is olyan drága dolog.

Vagy nem kell hozzá egyáltalán lítium, lásd a korábbi hozzászólásom.
Viszont az üzemanyagcellához még mindig kell a platina, nem tudják kiváltani például palládiummal, ahogy a katalizátorban sikerült.
A platina meg elég ritka dolog, sokkal ritkább, mint akár a lítium, réz de akár a kobaltnál is.
Hidrogénkúton az első töltés öt perc, a második-harmadik sokadik már fél óra, és ugyanakkora hatótávolsághoz nagyjából ugyanakkora hidrogéntartály kell, mint amekkora akkumulátor. Ha az egyik meghajtáshoz beraksz egy nagyobb energiatárolót, akkor ugyanazt megteheted a másik helyen is, tehát ha egy elektromos autót 400 kilométerenként kell tölteni, akkor annak a hidrogénes megfelelőjét is.
És az órákig töltés mára már inkább negyedórát jelent, az újabb elektrolitekkel valószínűleg ez tovább csökkenthető.

A Tesla berlini gyárának az építésénél is emiatt voltak a panaszok, aztán kiderült, hogy a környékbeli gyárak vízhasználatának a töredékét igényelték.
És ott van a szárazelektródás gyártás, ahol a vízigény a jelenlegi töredékére csökken, már piacérett, épp felfutási szakaszban van, a 4680-as cellák már így készülnek (egyelőre csak napi pár milliós kapacitással)

Az atomerőmű kiégett fűtőelemét nagyszerűen újra lehetne használni fűtőelemként, ennek dupla haszna lenne: kevesebb uránra lenne szükség ugyanannyi áram termeléséhez, és ennek a folyamatnak a végén a ténylegesen kiégett fűtőelem már kevésbé sugározna, mint amikor kibányászták - azaz mindenfajta sugárzásvédelem nélkül vissza lehetne temetni oda, ahonnan kibányászták.
Hogy miért nem így történik most, csak tippelem, hogy ez megdrágítaná a fűtőelem gyártást, illetve a jelenleg a kiégett fűtőelem nagyszerű alapanyag atombombához és társaihoz (plutónium és egyéb erősen sugárzó anyagokra bomlik)

A víz sótalanítása jelenlegi szinten is pár cent literenként. Azaz olcsóbb, mint a bolti palackozott, tehát ahol van tengerpart és kiépített vízhálózat, olcsóbb a sótalanított csapvíz, mint palackokban odaszállítani...
Erősen dolgoznak a különböző eljárásokon, a legnagyobb baj jelenleg az, hogy nincs elegendő tönkrement autóakkumulátor. A legegyszerűbb megoldás az lenne, hogy megolvasztják az egészet, egy idő után sűrűség szerint rendeződik, ezután csak le kell fölözni az egyes rétegeket - viszont ez a legdrágább is, valószínűleg speciális savakkal hidegen is meg lehet oldani majdnem ugyanezt (ez meg is magyarázza, hogy a modern aranybányászat és egyéb fémkitermelésnél miért használnak annyi savat...)

Valóban, Berlin az nem Komárom. Egyéb észrevétel?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés