Megölték az oroszok, most színdarab született Apor Vilmos vértanúságáról

Írta: Farkas Anita

„A kereszt erősíti a gyengét, szelídíti az erőset” – ez volt a püspöki jelmondata az 1945. április 2-án vértanúhalált szenvedett Apor Vilmosnak.

a Mindenkinek mindene című darabot ősbemutatóként előbb péntek este a győri Káptalandombon felállított szabadtéri színpadon mutatták be, július 1-jén pedig a Gyulai Várszínházban debütál. A teátrum Győri Nemzeti Színházzal közös produkciójának író-rendezője Dér András, a főszerepet Bakos-Kiss Gábor játssza, a zeneszerző Selmeczi György.

A két premierhelyszín persze nem véletlen, hiszen az arisztokrata származású Apor a „szegények bárójaként” előbb hosszú ideig szolgált Gyulán, majd 1941 év elején került már püspökként Győrbe. Ottani működését éppen a harmadik zsidótörvény hatálybalépése után kezdte, tiltakozásokat, kérelmeket írt, az üldözötteket, akárcsak később, az ostrom alatt a helyi polgári lakosságot, személyesen is segítette, bújtatta.

Az oroszok 1945. március 28-án, nagyszerdán érték el a visszavonuló németek által is folyamatosan lőtt várost; ezekben a napokban szintén sok százan találtak menedéket a püspökvár pincéiben. Amikor nagypénteken részeg orosz katonák el akarták vinni az itt tartózkodó asszonyokat és lányokat,

A sebesült főpásztor április 2-án halt meg, de előtte, a kórházban még hálát adott Istennek, hogy „ilyen nagypénteket adott” neki, szenvedései alatt papjaiért, híveiért és Magyarországért imádkozott. Testét ideiglenesen a karmelita templom kriptájába temették, újratemetésére csak 1986. május 23-án kerülhetett sor, azóta a győri bazilika Héderváry-kápolnájában nyugszik. 1997. november 9-én II. János Pál pápa a római Szent Péter téren e szavakkal avatta boldoggá több ezer magyar zarándok jelenlétében: „Vilmos püspök hősies tanúságtétele becsületére válik a magyar nemzet nemes történelmének”.

Az előadás előzetese

„Nagyon fontos, hogy egy ilyen életpélda és áldozathozatal ne menjen feledésbe” – mondja Dér András, aki egy korábbi, egyelőre támogatásra váró filmforgatókönyvét dolgozta át színpadra. „Mert gondoljunk csak bele, hogy van egy ember, aki egy iszonyatosan zűrzavaros időszakban, az első világháború küszöbén lesz kispap, aztán rögtön jön a trianoni trauma, a mélységes elszegényedés, a szélsőbalra és szélsőjobbra tolódás. Ő viszont mindvégig »mindenkinek mindene« tud maradni, ahogy azt legfőbb vágyaként már az első lelkészi körlevelében kijelölte. És ennek a fajta gondolkodásnak a felmutatása, aminek a felekezetet, hovatartozást, társadalmi státuszt nem néző humanitárius segítségnyújtás, a részvét, irgalom, könyörület áll a középpontjában, és nem a ranggal való visszaélés, az öndicsőítés, a saját vagyon gyarapítása, aktuálisabb, mint valaha.”

Dér András szerint éppen itt volna az ideje megszabadulni attól a Rákosi-, később Kádár-korszakban belénk kódolt narratívától is, hogy a társadalmakban kohéziós erőt jelentő vallási közösségeket fel kell számolni, az egyházi tekintélyeket, hősöket – mint a „csökevényes” konzervatív gondolkodásmód megtestesítőit – pedig vagy nevetségessé kell tenni vagy teljesen kiradírozni a nemzeti emlékezetből.

a lazításukra pedig alig akad jobb eszköz a színháznál. Egy jó dramaturgiájú, látványos és az összes generációt megszólítani képes előadással Apor Vilmos vagy mások mellett Salkaházi Sára és Brenner János neve, sorsvállalása – akár az egyházi szerepvállalásuktól függetlenül is, mintaként – újra a fókuszba kerülhet.

A Mindenkinek mindene esetében a látvány pedig valóban nem lehet panasz. A színpadon folyamatos szimultán játék zajlik: film és színjáték egyszerre, egymást támogatva és egyenrangú szerepben vannak jelen. 

„Apor Vilmosnak rövid, de gazdag élete volt. Mindezt egy kétórás előadás színpadi világába sűríteni szinte lehetetlen lett volna a hagyományos eszközökkel. Vagyis a filmet nem azért emeltem be, mert bármiféle trendet akartam követni, hanem mert úgy éreztem, ehhez a mozgalmas fikciós műhöz az expresszív, az idő- és térszerkezetet megbontó, crossoverszerű forma illik a leginkább. A darab jelen ideje az, amikor a püspök seblázzal fekszik a kórházi ágyon, és két napon át folyamatosan a halálról vizionál. A vetítések, amelyek nem egyszerű bejátszások, hanem előzetesen profin leforgatott jelenetek, ezeknek a lázálmoknak az expresszív kivetülései. A múlt egyes meghatározó eseményei, találkozásai is felidéződnek általuk, ezért van olyan szereplő, aki csak a vásznon tűnik fel, akad, aki csak a színpadon, más mindkettőn, akár egyszerre is” – magyarázza Dér András. 

A végeredmény így nem egy száraz dokumentumdráma,

amely Apor Vilmos életén keresztül azt az univerzális kérdést is vizsgálja, mi a boldogság, és elérhető-e egyáltalán földi ember számára.

A Mindenkinek mindene a mostani néhány alkalom után jövő év januárjától a Győri Nemzeti Színházban látható majd.

Fotó: Jakab Anita