A másik oldalon? Inkább ne is menjünk ennél tovább.
Elmúlt húsvét, a böjti megvonásokat szinte teljesen magunk mögött hagytuk az ismerőseimmel, habár még észreveszem, amikor húst eszem, és a többiek is megjegyzik minden csésze kávénál vagy szál cigarettánál, hogy ezeket a szokásokat újra felvettük a böjt után.
Azonban kétség sem fér hozzá, a húsvét erőt adott. Egy rövid időre kiszakadtunk a közélet terhelt párbeszédeiből, el lehetett hagyni mindenféle, április 12-i szavatossági idővel rendelkező találgatást.
A keresztény ünnep keretein belül, nagycsaládosan ünnepeltünk, és habár igyekeztünk távol tartani a politikát, hamar szóba került. Ezúttal egy pap írásán keresztül törte meg a húsvéti idillt.
Mazgon Gábor atya a Válasz Online oldalán taglalta a békétlenségének okait. Sokat gondolkodtam azon, hogy én, az Atyához mérve, közel sem olyan elkötelezetten vallásos emberként, egyáltalán reagálhatok-e azokra a gondolatokra, amiket a széles köztiszteletnek örvendő pap tett közzé? Kétség sem fér hozzá: tudásom és tapasztalásom a hitről közel sem összehasonlítható Mazgon Atyáéval. Azonban éppen az ő írása és az általa felvetett gondolatok késztetnek arra, hogy megosszam én is azt, miképpen vélekedem az írásában foglaltakról.
Szeretném előre bocsátani, hogy véleményemet úgy osztom meg, hogy közben a legnagyobb és legmélyebb tiszteletben tartom Gábor Atya valóságát,
mivel mind a kettőnk csupán a saját valóságát osztja meg, így nem arról értekezünk, hogy melyikünk nézete valóságos és melyikünké hamis. Az Atya úgy fogalmazott: ha vannak közügyek, akkor a kritikus pillanatokban meg kell szólalni”. Ez most kritikus pillanat.
Annyi a félreértés és félremagyarázás nap mint nap, hogy az ember feje belesajdul, és azt sem tudja, hol kezdhetné a dolgok tisztába tételét. Ebben a felfokozott választási kampányidőszakban, amikor a szabadon megválasztott miniszterelnök, Orbán Viktor családját külföldről érik fenyegetések, különösen nagy a feszültség. Ezt az amúgy is nyugtalan helyzetet fokozza az Atya írása, amiben saját békétlenségéről elmélkedve, napjaink Magyarországának a legvéresebb haynaui és náci időkkel helyezi párhuzamba.
Először is, rögzítsük az egyértelműt: a közügyekben ellenzékinek aposztrofált olvasók megerősítve érezhetik magukat az atya írását olvasva. Én viszont teljesen más realitást érzékelek.
A magyar utcákon béke van, és mi sem mutatja jobban, hogy demokrácia van, mint hogy jelenleg mindkét oldal győzelemre készül.
Hogyan történhetne ez meg akkor, ha Magyarország nem lenne demokratikus ország?
Magyarországon a különböző vallású emberek békésen léteznek egymás mellett. Míg az Európai Unió más országaiban zsinagógákat gyújtanak fel, zsidókat vernek meg, példátlanul üti fel a fejét az antiszemitizmus és kisebbségbe szorul a kereszténység, addig nálunk alkotmányos védelmet élvez a keresztény kultúra nem kizárva ezzel a vallás-és lelkiismereti szabadságot. Kár vitatni: a rend és a béke annak köszönhető, hogy 2015-ben a magyar kormány nemet mondott a Wilkommenskultur-nak és az azzal kéz a kézben járó kulturális káosznak.
Magyarország jelenleg e téren szigetként van jelen az Európai Unióban. Ha úgy tetszik, Margit-szigetként. Azt nem tudom, hány szűzlány virraszt, hogy szűnjön meg a (polgár)háború, de – maradjunk a párhuzamnál – mi lehet keresztényibb annál, mint békét hirdetni?
Tisztelt Gábor atya, felhívta a figyelmet az empátiára írásának elején. De vajon be tudunk e még engedni mindenkit az érzésvilágunkba, és akarjuk-e ezt egyáltalán?
Az orosz–ukrán háborúban két keresztény ország fiatal férfijai ölik egymást egy talpalatnyi földért. Az orosz oldalnak – és kérem, irgalmazzanak nekem az ellenzéki érzelműek már a kérdés miatt is – nincsen érzésvilága? Miért kellene nekik az a talpalatnyi föld, amikor a világ egyik legnagyobb országa az övék? Nem zárhatjuk ki azt, hogy van olyan igazság, amelyért képesek ők is meghalni.
Kérdezem: kinek az igazsága alábbvaló itt? Ha az Egyház szerint létezik igazságos háború, akkor kinek az igazsága számít? Az ukrán vagy az orosz igazság? Nem lehet az, hogy az isteni igazság megítélése az ember számára láthatóan eldönthetetlen lett ebben a bonyolult világban? Talán nem is dolgunk igazságot tenni, hanem inkább imádkoznunk kell azért, hogy igazság nélkül is legyen mielőbb béke.
Ha már itt tartunk: az a magyar álláspont, miszerint mi nem igazságtételt, hanem békét akarunk, és ennek érdekében történelmünk legnagyobb volumenű humanitárius akciójával segítünk – nem keresztényi út-e?
Nem azt akarjuk eldönteni, ki nyerjen, hiszen ebben a háborúban csak vesztesek vannak, hanem az azonnali béke fontosságát hirdetjük. Ha ehhez Magyarország hozzá tud járulni, akkor azt gondolom, hogy sokkal többet tett az isteni igazságért, mint az uniós országoktól küldött néhány tonna ukránoknak küldött vállról indítható rakéta vagy géppuska.
Ez lenne hát az Atya szerint Orbán Viktor hamis bölcsessége?
Az Atya felvetése érthető módon abban gyökerezik, hogy az egyház szigorúan a Szentírás alapján, az abban foglaltaknak, az Isten akaratának megvalósítására minél inkább törekvő megoldást találjon egy olyan kérdésben, amely végső soron életről és halálról szól. Itt azonban fontos megjegyezni – minden tisztelettel –, hogy a kormányzat és az egyház a közéleti kérdésekre adott válasz tekintetében merőben eltérő helyzetben van.
Ezt is ajánljuk a témában
Márciusban ünnepelte születésnapját, majd néhány nappal később rangos kitüntetést vehetett át Sulyok Tamás köztársasági elnöktől Bölöni László. A BEK-győztes labdarúgó az életéről készült dokumentumfilmről és az országgyűlési választásról is beszélt a Mandinernek.
Ugyanis a kormányzatnak, amellett, hogy jelenleg érték alapon működik, kötelessége a lehető legszélesebb körű információval ellátni az állampolgárokat, még akkor is, ha az alkalmas arra, hogy félelmet, riadalmat keltsen az emberekben. A tudatlanság árnyékában tartani a választókat nem erény és végképp nem keresztényi hitből fakadó kötelesség. Éppen a felvilágosítás és a tájékoztatás a feladata, mindeközben felhívva minden magyar figyelmét arra, hogy keresztény országként az megkérdőjelezhetetlen kötelességünk, hogy mihamarabb véget vessünk a vérontásnak, melyben keresztény nemzetek fiai és lányai tömegesen vesznek oda.
Az Isten az egyedüli igazságos ítélő, a mi feladatunk pusztán annyi, hogy az Isten szeretete, önmagunk és felebarátaink iránti szeretetünket úgy hívjuk életre, hogy a béke megteremtésének azon eszközét választjuk, ami a lehető leghamarabb véget vet a vérontásnak.
Még egy gondolat a végére. Gábor atya azt írja, hogy feddhetetlen keresztény politikusokra van szükség. Az egyik oldalon egy sokgyermekes, jó házasságban élő és gyakorló keresztény ember, Orbán Viktor. A másik oldalon? Inkább ne is menjünk ennél tovább.
Ezt is ajánljuk a témában
A miniszterelnök véleményt formált a Puzsér Róbert által szervezett „Rendszerbontó nagykoncertről” is.
Fotó: Facebook/Orbán Viktor
Párbeszédet kezdeményez az állammal.
„Egy demokratikus rendszerben a törvényeket nem lehet egy konkrét politikai szereplő közéletből való kiszorításának szándékával megalkotni, különösen nem visszamenőleges hatállyal.”
A Karmelitában szólalkozott össze Magyar Péter és Havasi Bertalan, utóbbi már közben azt is bejelentette, Orbán Viktor sajtófőnökeként folytatja.
Az előző kormány beavatkozásainak köszönhetően kiváló alapokról indulhatnak Magyar Péterék.
Az uniós pénzekért pedig nagy árat fog fizetni Magyar Péter a szlovák szerző szerint.
Az új miniszterelnök szerint „kifosztotta Magyarországot” a volt kormányfő.
Egy biztos, Oroszországban komoly tárgyalópartnerként tekintenek a volt magyar miniszterelnökre.
Kocsis a javaslatot a „tanácsköztársaság első szellemi termékének” nevezte.
A párt ezzel ismét közelebb került az önálló kormányalakítás esélyéhez.
