A Fidesz azokat az értékeket óvja, védi, amelyeket a nagyszüleink és a szüleink oltottak belénk – Bölöni László a Mandinernek

Tekinthetjük megkésett születésnapi ajándéknak a Magyarország Köztársasági Elnökének Arany Érdemérme kitüntetést?

Nem igazán szeretem, ha a születésnapomra emlékeztetnek, de tény, hogy felemelő pillanatokat éltünk át a feleségemmel a Sándor-palotában. Bajban voltam, mert az ilyen elismerések simogatják a lelkemet, de valahol meg is rázzák. Felmerül a kérdés bennem, hogy rászolgáltam-e minderre. Büszke vagyok arra, hogy az államfő meglepett a kitüntetéssel, gyönyörű volt a ceremónia, jólestek a szép szavak, remélem, a lányom és az unokáim szemében is sokat jelentenek ezek a pillanatok. A filmvetítés végén még sokáig beszélgettünk Sulyok Tamással és a feleségével, még a székely viccek is szóba kerültek.

Önnek tud még újat mondani az önéletrajzi filmje?

Már legalább tizenötször láttam, de annyi név, ország és csapat jön szembe, hogy még nekem is nehéz felidézni és feldolgozni a történteket. Szép lassan állt össze a sztori, amely nemcsak a futballról szól, hanem elsősorban az életről a labdarúgásba csomagolva. Úgy érzem, utat mutat, olyan szavak és mondatok vannak benne, amelyek drámai helyzetekre utalnak egy erdélyi fiatalember életében. Komolyabb, mint amit egy sportfilmről el tudunk képzelni.

Nosztalgiázó típus?

Nem mondom, hogy régen minden szebb és jobb volt. Azt hiszem, a realitás talaján állok. Értékelem a régi dolgokat, de a helyén tudom kezelni a mostani világot is.

A családja hogyan fogadta az alkotást?

A bemutatóra szerettem volna elvinni az édesanyámat, de végül úgy döntöttünk, nem kockáztatjuk meg. Már a 101. évét tapossa, úgyhogy csak apránként mutattuk meg neki a filmet, otthon, nyugodt körülmények között. A család történetét mindig szívesen idézi fel, de messzire elkalandozik, mert sokszor feltörnek az emlékek, és ilyenkor le is szoktam állítani a lejátszást. Voltak benne számára is ismeretlen részletek, azt mondta, ha tudja, hogy ennyi nehézségen kell átmennem, nem engedte volna, hogy futballozzak. Amit a legjobban sajnálok, hogy a testvérem még mindig nem tudta megnézni a filmet.

Határon innen és túl számos közönségtalálkozót tartottak vetítés után. Mire kíváncsi a legtöbbször a közönség?

Az egyik leggyakoribb kérdés, hogy miért nem jelenik meg a filmben Cristiano Ronaldo. A másik pedig a fiatalok részéről kerül elő szinte minden alkalommal: döntenem kell, hogy melyik a jobb, a Barcelona vagy a Real Madrid. Rengeteg kérdést kapok a film kapcsán, sokszor olyan témák is feljönnek, amikre már én sem emlékszem.

Miért érezte úgy, hogy szüksége van egy dokumentumfilmre?

Nem éreztem feltétlen szükségét, hogy készüljön rólam ilyen, de bevallom, jólesett, amikor egy számomra ismeretlen rendező megkeresett, és felvázolta a terveket. Nem mondtam ki, de természetesen legyezgette a büszkeségemet. 

Elsősorban az foglalkoztatott, pontosabban attól tartottam, hogy mi marad meg a nézőkben a vetítés után. Ezt többször is megfogalmaztam, de a két rendező, Kollarik Tamás és Szabó Attila rendre megnyugtatott. Örülök, hogy végül elkészült, nekem minden képkocka mögött sokkal több van, mint ami látszik, rengeteg emléket megelevenít.

A felesége nagy áldozatot hozott azzal, hogy feladta a színésznői karrierjét.

Soha nem vágta a fejemhez, de nem is így indultunk neki. Másfél éves szerződést írtam alá Belgiumban, annyi pénzt akartunk összegyűjteni, hogy ne feketén kelljen valutát vásárolni, ha külföldre szeretnénk utazni – már ha egyáltalán kapunk útlevelet. Megvolt a határozott tervem, hogy mennyi dollárt vagy márkát kell félretenni, akkoriban ez a kettő számított igazi pénznemnek. Ezekből tudtál élni, embernek érezni magadat külföldön. A feleségem döntése mögött hatalmas erő rejlett, ami jóval túlszárnyalta az én szerepemet. Az igazán nehéz terhet ő cipelte.

Mégsem úgy alakult az életük, ahogy eltervezték.

Nem sokkal azután, hogy kikerültem Belgiumba, csődbe ment a klub. Egy évvel később aztán gyakorlatilag becsempésztek Franciaországba, és eladtak egy főváros melletti klubnak. Később Orléans-ban játszottam. Viszonylag gyorsan megtanultam a nyelvet, amivel elindult a beilleszkedésem, és határozottan örültem annak, hogy milyen helyen tudok élni és dolgozni. Szép ország, csodálatos kultúra és történelem, büszke voltam rá, hogy ott futballozhatok, és talpon tudok maradni. Ám azóta sokat változtak a dolgok arrafelé, ma már nem igazán látom az értéket a franciáknál.

A közelmúltban több alkalommal is felszólalt a Fidesz mellett. Miért tartotta időszerűnek a kiállást?

Akkor is kiálltam az elveim mellett, amikor kórusban szidtak a származásom miatt, belül végtelenül büszke voltam. Ettől csak különbnek éreztem magam. A hazámért tenni csodálatos dolog, ezért mindent beleadtam, és mindig a maximumot nyújtottam. Egy idő után ugyanis óhatatlanul foglalkoztatja az embert, hogy merre tart a hazája. Mi még a nagyszülők elmeséléséből ismertük meg a magyarok történetét, mert az iskolában nem taníthatták. A Fidesz-kormány azonban foglalkozni kezdett a külhoniakkal, hivatalosan elismerte, hogy mi is számítunk. Azokat az értékeket óvja, védi, amelyeket a nagyszüleink és a szüleink oltottak belénk. Korábban nem volt szabad hangosan beszélni róluk, de ezek az alapelvek gyerekkorunk óta bennünk élnek. Magyarul olvastuk az Egri csillagokat, a János vitézt, tanultunk, és kihúztuk magunkat a Himnusz hallatán. Ezeket képviseli a Fidesz-kormány a politikájában. Ha ilyen értékeket tapasztalok, akkor természetes, hogy mellé állok. Nem kaptam érte pénzt, sem munkahelyet, de azt mondom, ezeket az elveket tovább akarom vinni.

Sorsdöntőnek tartja az áprilisi választást?

Egyértelmű, hogy fontos pillanat előtt állunk, és hiszem, hogy Magyarország ezt a próbát is kiállja. A még határozatlanok csoportjának csak annyit szeretnék tisztelettel üzenni, hogy döntésük előtt álljanak meg egy kis időre, és gondolkodjanak el.

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád