Csak a szokásos: Romániában megint egy magyar a legjobb
Szőcs Bernadette idén világ- és Európa-bajnoki ezüstérmet nyert.

Megnyílt a Póta Pingpong asztalitenisz-csarnok Zuglóban. Póta Georgina azt szeretné, hogy a kezdőktől a versenysportolókig minden korosztály számára elérhetővé váljon az asztalitenisz.

Május 21-én megnyílt Budapesten, Zuglóban a Póta Pingpong modern asztalitenisz-csarnoka. A projekt az Aktív Magyarország támogatásával valósult meg. A létesítmény célja, hogy a kezdőktől a versenysportolókig minden korosztály számára elérhetővé tegye az asztaliteniszt – tájékoztatta szerkesztőségünket az ötszörös olimpikon, Európa-bajnok asztaliteniszező, Póta Georgina, aki a csarnok szakmai vezetője.

Póta az élsportolói tapasztalatait a hazai pingpongos közösség építésében kívánja hasznosítani.

Szeretnénk olyan közösséget létrehozni, ahol a hobbijátékos és a komoly célokkal érkező versenyző egyaránt megtalálja a helyét”
– fogalmazott a megnyitón.

A csarnok érdekessége, hogy teljeskörűen automatizált a foglalástól a beengedésen át a lámpák és a szellőztetőrendszer be- és kikapcsolásáig. A rendszer a foglaltsági adatok alapján biztosítja a megfelelő mennyiségű fényt a játékban levő asztaloknál, az optimális hőmérsékletet, és indítja az eredményjelző képernyőket.
A létesítményben 12 darab ITTF-minősítésű Joola versenyasztal áll a játékosok rendelkezésére, a csarnok ízületkímélő Taraflex sportpadló burkolatot kapott. A 125 fős befogadóképességű tér alkalmas edzések, versenyek és egyéb pingpongos rendezvények lebonyolítására, a galériáról pedig kényelmesen követhetik a nézők a mérkőzéseket.

A Póta Pingpong többféle edzéstípust kínál: egyéni magánórákat, csoportos gyerek- és felnőttedzéseket, valamint hobbijátékosoknak szóló, a mozgás örömét előtérbe helyező foglalkozásokat. A csarnok családbarát kialakítású, a galérián Kids Zone gyereksarok és a szülők számára kényelmes váróterület áll rendelkezésre.
A csarnok céges rendezvények, csapatépítők és születésnapi programok helyszíneként is működik, többféle fix csomaggal és igény szerint egyedi ajánlatokkal. Kiemelt programjai közé tartozik a „King of the Table” elnevezésű, online nevezéses háziverseny, az amatőr versenyek, valamint a péntek esti, zenés „Friday Flow” pingpongestek.

Az edzésrendről, a programokról és az árakról a www.potapingpong.hu oldalon érhetők el további információk.
Ezt is ajánljuk a témában
Szőcs Bernadette idén világ- és Európa-bajnoki ezüstérmet nyert.

Fotók: potapingpong.hu