Volt egyszer egy Közép-Európánk

2022. június 16. 0:11

Csender Levente
Épp húsz éve annak, hogy B. barátommal ránéztünk a Budapest végét jelző táblára, és kigyalogoltunk a fővárosból, hogy végigkalandozzuk Közép-Európát.

Unió előtti idők. Az egyetemen húsvéti szünet volt, és B.-vel – lévén lengyel szakos s épp ösztöndíjas Wrocławban – úgy döntöttünk, hogy stoppal utazgatunk egyet Közép-Európában. Kiálltunk a 2-es út szélére, felvettük a stopposbeállást és vártunk. Az első kisteherautó, ami megállt, elvitt a magyar–szlovák határig: ott a sofőr azt mondta, hogy fáradt, aludnia kell, és kitett minket. Ipolyságnál újra elkezdtünk integetni. Megállt egy lengyel rendszámú, rozzant, szürke Toyota, s egy kedvesen mosolygós hölgy intett, hogy szálljunk be. A hölgyről kiderült, hogy Agneskának hívják, a szakadt ’86-os Toyotáról meg, hogy igazi egyéniség, amit a tulajdonosa Irakból szerzett be, Husszeinnek hívta, mert a japánok a közel-­keleti piacra gyártották, és Lengyelországban is mindössze hét volt belőle. Agneska fordítóként dolgozott, Szegeden élt, de Husszein fékjét csak Varsóban tudták megjavítani. A szlovák–lengyel határig nem volt semmi gond, de ott bedöglött Husszein, mi kiugrottunk B.-vel és megtoltuk. Az autó pöfögve elindult, bevágódtunk és robogtunk tovább. Hamarosan elénk vágott egy zöld katonai terepjáró, egyenruhás, fegyveres katonák ugrottak ki belőle, igazoltattak, átkutatták a hátizsákunkat és megmotoztak. Akkor jöttünk rá, hogy nagy igyekezetünkben áttoltuk Husszeint a határon, és nem vettük észre a határőröket a bódéban.

Forrás: Shutterstock

Végül Bielsko-Białáig utaztunk Agneskával. Ott vonatra szálltunk, és este tizenegy körül megérkeztünk Krakkóba. Végigsétáltunk a Floriańskán, belógtunk B. korábbi kollégiumába, ahol Erasmus-ösztöndíjas hónapjait töltötte. Azelőtt már lebeszélte az ismerőseivel, hogy ott alhatunk náluk. A koleszban megkerestük azt a szobát, ahol aludnunk kellett volna. Bekopogtunk, kijött az emberünk, de a szoba tele volt szanaszét heverő, betépett srácokkal. Az emberünk alig ismerte meg B.-t, úgyhogy jobbnak láttuk, ha távozunk. A folyosón egy vörös lánnyal, Marzenával találkoztunk, aki ismerte B.-t korábbról. Elmondtuk, hogy mi járatban vagyunk, rögtön meghívott aludni hozzájuk. A szobatársa alacsony, rövidre vágott, barna hajú lány volt, Evának hívták. A lányok nagyon kedvesen fogadtak. Tulajdonképpen jobban jártunk, mintha a dolgok az eredeti terv szerint haladtak volna. Szendvicset és teát készítettek, megágyaztak, reggel bundás kenyérrel ébresztettek.

Azok a gyerekek, akik azokban a napokban születtek, amikor mi stoppoltunk, rég nagykorúak lettek”

A lányok aztán az egyetemre mentek, mi meg a nyakunkba vettük a várost. A Wawelben meglátogattuk Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király sírját, Jadvigát, Nagy Lajos lányát, a krakkói Jagelló Egyetem alapítóját, aztán megkerestük B. kedvenc bar mlecznyjét, ahol céklalevest, pirogot és kompótlevet ebédeltünk. Az esti kocsmázásra már összeverődött négy magyar, négy lengyel, egy finn és egy mongol srác, aki a Transzszibériai Expressz-szel járt haza. Úgy alakult, hogy aznap este a nagyon szőke finn lány flamencót táncolt a kollégiumi szobában.

Másnap dél körül elköszöntünk Evától, Marze­nától, és továbbstoppoltunk Krakkóból Wrocławba. Egy jó kedélyű papa vett fel a teherautójára, aki szerint a kommunizmus jobb volt. Kirakott valahol félúton, aztán hiába kapálóztunk az út szélén, senki nem akart fölvenni. Elsétáltunk egy benzinkúthoz, és bepofátlankodtunk egy melósokat szállító kisteherautóba: huszonöt złotyt kértek fejenként, lealkudtuk tízre. Este nyolckor Wrocław szélén kiraktak. Bevillamosoztunk a kék-sárga tujával: olyan búvalbélelt ellenőröket csak Budapesten láttunk, mint azon a villamoson. Leszálltunk, az emberek szétspricceltek. A megállóban szokatlanul sok volt az arcát összetetováló punk. Elmentünk B. koleszába: a tizenhat emeletes épületben minden diák fogadhatott vendéget pár éjszakára. B. informatikus srácokkal lakott együtt. Volt köztük egy Wojtek nevű infantilis srác, aki annyira kedvelte B.-t, hogy megérkezésünk után rögtön írt neki egy számítógépes puzzle­-programot, amiben egy lányt kellett összerakni. A szomszéd szobában egy angol gyerek lakott, aki titkos ügynöknek készült, és ezt mindenkinek el is mondta. Jött egy ukrán lány, hívta B.-t tévézni, de ő lerázta. Felmentünk a szociológus Pjotrhoz, aki fényképeket mutogatott: Minszk, május 1., Svédország, Lipcse, Gdańsk, Beszkidek. Pjotr matematikus szobatársa arról érdeklődött, hogy ízlett-e a vodka, amit közben elfogyasztottunk. Ez volt a legfontosabb kérdés számára.

Nyitókép: Shutterstock

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés