BREAKING: Ukrajna megtámadta a Barátság kőolajvezetéket Oroszországban

Nincsenek véletlenek: Ukrajna feltett szándéka a törvényes magyar kormány ellehetetlenítése és hazánk energiabiztonságának a kikezdése politikai okokból.

Az Európai Bizottság egyre nyíltabban igyekszik Ukrajna pozícióját védeni.

Mint ismert, a magyar kormány felfüggesztette az Ukrajnába irányuló dízelexportot, amíg Kijev nem indítja újra a Barátság vezetéken Magyarország felé érkező kőolajszállítást. A kormány az ellátásbiztonság érdekében részben stratégiai tartalékok felszabadításával, részben tengeri beszerzéssel készül kezelni a helyzetet, ezzel párhuzamosan pedig blokkolja az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós uniós támogatási csomagot, és a 20. szankciós csomag elfogadását is.
Hortay Olivér, a Századvég szakértője az Indexnek arról beszélt, hogy Magyarország jelenleg körülbelül három hónapra elegendő stratégiai kőolajtartalékkal rendelkezik, és a kormány a múlt héten ennek valamivel több mint az egyharmadát a Mol rendelkezésére is bocsátotta. A szakértő úgy véli, rövid távon nem maga a Barátság vezeték kiesése jelenti a legnagyobb problémát, hanem az időfaktor: a Mol ugyanis már lekötötte a szükséges többletmennyiségeket, ezek csak március elején futnak be Horvátországba, onnan pedig még további egy-másfél hét, mire a hazai finomítókba jut a nyersanyag. Vagyis március közepéig átmeneti pótlásra van szükség, erre a célra szabadították fel a stratégiai tartalékokat. Közép- és hosszú távon azonban már összetettebb a helyzet – írja a lap.

Hortay arra figyelmeztetett: a Barátság kőolajvezeték tartós kiesése kapacitásoldalon is problémát okozhat, az Adria kőolajvezeték ugyanis önmagában nem rendelkezik elegendő kapacitással ahhoz, hogy hosszú távon, stabilan és megbízhatóan fedezze az ország teljes igényét.
„Nem csupán mennyiségi, hanem minőségi kihívásról is szó van. A Mol finomítóiban fenn kell tartani az optimális bekeverési arányt az orosz és a nem orosz típusú kőolaj között (...) Éppen ezért bír nagy jelentőséggel a horvát féllel kialakult vita is: ha a Barátság vezetéken kiesik a szállítás, akkor Horvátország felől nemcsak nyugati, hanem orosz típusú nyersolajat is fel kell tudni hozni ahhoz, hogy a finomítók zavartalanul működhessenek” – fogalmazott az Indexnek.
Úgy véli, a következő hetek kulcskérdése az lesz, szükség lesz-e újabb kormányzati beavatkozásra. Ha nem érkezik semmilyen állami lépés, akkor az Századvég számításai szerint
az orosz olaj tartós kiesése és a Barátság kőolajvezeték leállása 1000 forint fölé tolhatná az üzemanyagárakat. A becslésük alapján az új egyensúlyi árszint a benzin esetében 1026, a gázolajnál pedig 1051 forint lehetne literenként.
Hortay azt is megjegyezte, hogy a horvát fél azt állítja, bizonyos adalékanyagok alkalmazásával növelhető a szállítási volumen, ugyanakkor ezt a maximális kapacitást a gyakorlatban még soha nem tesztelték. A másik bizonytalansági tényező a bekeverési arány. A Mol finomítóiban az orosz és a nem orosz típusú nyersolaj optimális arányának felborulása az intézet kalkulációi szerint 15 százalékos hatékonyságcsökkenést okozhat.
De iparági szereplők ennél is pesszimistább következményekkel számolnak: egyes becslések szerint akár 30 százalékos visszaesés sem kizárt. Sok múlik azon is, hogy a Mol milyen típusú alternatív nyersolajat tud beszerezni.
A szakértő úgy látja, a friss fejlemények nem a feszültség csökkenése felé mutatnak. A dróntámadás, ami hétfőn a Barátság kőolajvezeték egyik kulcsfontosságú szivattyúállomását érte, tovább növeli a bizonytalanságot az energiaszállítás körül. Bár a hivatalos információk egyelőre ismeretlen eredetű drónokról szólnak, sokan Kijev szerepét valószínűsítik.
Ezt is ajánljuk a témában

Nincsenek véletlenek: Ukrajna feltett szándéka a törvényes magyar kormány ellehetetlenítése és hazánk energiabiztonságának a kikezdése politikai okokból.

Hortay szerint a következő időszakot nemcsak az határozza meg, hogy mit lép Budapest vagy Pozsony, hanem az is, hogyan dönt Horvátország az orosz típusú nyersolaj tranzitjáról, illetve milyen álláspontra helyezkedik az Európai Bizottság, amely egyre nyíltabban igyekszik Ukrajna pozícióját védeni. Ezek a tényezők együtt határozhatják meg, hogy szükség lesz-e újabb magyar kormányzati beavatkozásra. A szakértő a magyar lépéseket két nagy csoportra bontotta:
Hortay úgy véli, az ukrán vezetés részben arra számíthatott, hogy nem érkezik érdemi válasz. Most azonban a reakciók azt mutatják, a térség két érointett országa kész eszközökkel élni saját ellátásbiztonsága védelmében. A kérdés az, meddig éri meg Kijevnek fenntartani ezt a konfliktust, a szakértő szerint ugyanis minél tovább húzódik a helyzet, annál magasabb politikai és gazdasági árat kell fizetnie érte az ukrán vezetésnek – mondta az Indexnek.
Nyitókép: TOMAS BENEDIKOVIĆ / AFP