Jó kis év lesz ez, alig várom

2022. január 5. 13:59

Veczán Zoltán
Mandiner
A magyar nyilvánosság valahogyan átlépett egy határt, egy vörös vonalat, amit nagyon nem lett volna szabad.

Úgy mostanában

kezd egészen elképesztő mélységekbe zuhanni nagyjából minden, aminek köze van a politikához;

és nem, nem látszik a kimerültség a szereplőkön, hiába reménykedett egy kicsit mindenki abban, hogy nincs már bennük annyi szufla az előválasztási ordibálás után.

Kohán kolléga némiképpen elvette a kenyerem (javát), de nézzünk csak felsorolásszerűen, hogyan történtek itt a dolgok: volt ugye egyszer egy leszbikus-„vád” az igazságügyi miniszterrel, Varga Judittal szemben, ez még úgy körülbelül elment rút szilveszteri tréfának; aztán kaptunk némi (nem sárga) paradicsomot, kiirthatatlan dallamtapadással; aztán jött ugye Szelim, aki szegény tíz éve talán a Brendon, húsz éve a Renátó, harminc éve meg a Dzsoki nevet kapta volna a szent keresztségben; majd Márki-Zay Péteréknek a jelek szerint sikerült kiszámolnia, hány, szerinte fideszes nyugdíjasnak kell meghalnia ahhoz, hogy megvalósulhasson az ő országlása (érthető, a háború: béke, a szabadság: szolgaság, a tudatlanság: erő, a szeretet pedig: gyűlölet); ebből sikerült – némi elcseszett, nagyon-nagyon elcseszett irónia ráhordásával – a telexes kollégának „elhulló” fideszes nyugdíjasokról írnia; s végül jöttek az egyesével is megrázó halálhírek, és a rendkívül méltatlan boncolgatások: Kóbor János vajon oltott volt-e? Homonnay Gergely vajon szétcsapta-e magát mindenféle drogokkal, mielőtt bement szaunázni?

Úgy érzem, a magyar nyilvánosság valahogyan átlépett egy határt, egy vörös vonalat,

amit nagyon nem lett volna szabad. Az emberi élet méltósága axióma, halottról jól (azaz igazat) vagy semmit. Azt is értem, hogy sokan a kilencvenes évek eltartási zsebszerződései idején szocializálódtak – ha mégoly sűrűn is jártak templomba –, de emberek haláláról, azok vélt pártpreferenciája alapján, pozitív kontextusban beszélni, implicite várni és kívánni elképesztően visszataszító dolog, és bőven továbbmegy a sajnos érthető közönynél, de túl a szintén sajnos szokásosnak mondható szavazati jogfosztósdi ukrán nyugdíjasozásnál, „nem-itt-adózik”-nál (nyilván nem azokra a magyarokra értve, akik külföldre mentek, hanem azokra, akikért a külföld jött el, úgy száz éve), s ami egy olyan vonaton robog, ahonnan a vészféket másfél évtizeddel ezelőtt kiszerelték.

A fideszes nyugdíjasok halála fölötti implicit örömködésnél persze nem jobb a Homonnay halála fölötti káröröm. Persze, trend ez: amióta sokféle reakciót enged a Facebook, elég jól körülhatárolható az a tömeg, amelyik „vicces” emotikonnal reagál arra, ha a gyűlölt politikai ellenség (szó sincs már ellenfélről) emberéletben mérhető veszteséget szenved.

S hogy lássuk, van élet a vörös vonalon túl is: nagyon taszító dolog emberek halálának örülni – még akkor is, ha az illető pezsgőt bontott volna, ha a miniszterelnök meghal –, de mégis milyen feneketlen mélységeibe visznek a pokolnak, amikor valaki abból akar politikai tőkét kovácsolni, hogy burkoltan vagy kevésbé burkoltan az illető meggyilkolásával vádolja meg a magyar kormányt? Mert úgy látszik, van az a lájkmennyiség (az egyik illetőnek, ha jól számolom, úgy kétezret hozott), van az a politikai haszon (különösen, ha emez másik illető maffiavádakkal is hadakozott).

Apró reménysugár, hogy nem mindenki indult meg ezen az úton a kormánykritikus oldalról sem: Kulifai Máté és Ceglédi Zoltán (és újabban Schiffer András) is korrekt módon állt a Homonnay-konteóhoz, és hiába köttettek fogadások, hogy Jakab Péter biztosan kiáll a miskolci Fornetti elé kamerába üvöltözni a túrós táskákkal, ez a műsor is elmaradt.

Persze, illúzióink ne legyenek,

ha már egyszer ebbe a zónába lökdösték a közbeszédet, az könnyen le is táborozhat itt,

és a helyzeten a közelgő áprilisi választások vajmi keveset segítenek majd. Készüljünk fel, ezek még csak a bemelegítő pofonok voltak – durva hónapok jönnek. A párbeszéd, az empátia és a tisztességes vita pedig halkan nyüszít majd a sarokban, amíg rászámolnak.

Nyitófotó: phys.org

Összesen 52 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Lehet keseregni, de ha az igényes emberek színvonalasan és erőteljesen nyilatkoznak meg a közéletben, akkor a helyzet javítható.

A magyar baloldal a vörös vonalat már 1919-ben átlépte.
Nem kéne ezen minden évben újra csodálkozni:
Részlet Szamuely Tibor beszédéből Győrött, 1919. április 20-án, Húsvét vasárnap:

„A hatalom a kezünkben van. Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. Az ilyennek bele kell harapni a torkába.
A magyarországi proletariátus eddigi győzelme nem került különös áldozatokba. Most azonban szükség lesz arra, hogy vér omoljon. A vértől nem kell félni. A vér – acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, amely az igazi kommunvilághoz elvezet minket.
Ki fogjuk irtani, ha kell, az egész burzsoáziát.”

Sziauram!
Zászlórúd 5.300.000.000 forintért mehet?
https://ted.europa.eu/udl?uri=..:NOTICE:4303-2022:TEXT:HU:HTML&src=0

"Lételeme a hazugság. "

Micsoda baromság.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés